balansz

Megfogadtam, hogy ezen a blogon márpedig nem fogok politizálni. Az egyik aktuális gumicsont, amire az otthoni média egy része és jó néhány blog mostanában rákattant, mélyen érint, ezért nem tudom megállni, hogy ne szedjek össze 1-2 gondolatot a témában.

A fenti linken olvasható, de nagyon röviden az a lényeg, hogy miután Magyarország Miniszterelnöke kijelentette, hogy haza kell csábítani a külföldön dolgozó magyarokat, a kisebbik kormánypárt ifjúsági tagozatának jutott láthatóan a feladat, hogy ez ügyben tegyen. Nosza, ők csináltak is gyorsan egy honlapot, ami nyilván arra hivatott, hogy mindannyiunkkal, akik ebbe a kategóriába tartozunk, ezt olvasva azonnal a homlokunkra csapjunk, és lázasan keressük az Interneten a költöztető szolgálat telefonszámát (ezt az információt elfelejtették a honlap szolgáltatásai közé felvenni, pedig még némi bevételt is generálhatnának az itt hirdető vállalkozó kedvő fuvarosokból).

Aztán az történt, hogy néhány blogíró elképedt az oldalon publikált Top 10 listán, mármint azon a listán, ami az oldal szervezői szerint a legfontosabb érveket tartalmazza amiért érdemes visszaköltözni Magyarországra. Ezen aztán remek csámcsogás indult el, például a szerzőt a kommentelők (amint az Index címlapra tette a blogbejegyzést) 5 perc alatt letámadták a trollok, és megállapítoták róla, hogy alapvetően jobb is, ha haza sem jön, hiszen kritikus hangvételben mert nyilatkozni a témában.

Sajnos sokan nem értik, hogy mi is a probléma az idézett 10 ponttal, így megpróbálom elmondani - szokásomhoz híven messzebbről indulva neki a magyarázatnak.

Miért dolgozunk külföldön?

Az alapvető dolog, amit meg kell érteni, hogy aki külföldre megy dolgozni, az nem feltétlenül mindenki ugyanazon okból teszi. Különbözőek vagyunk, és így, ha valaki meg kíván szólítani minket, hasznos, ha figyelembe veszi az okokat, és elgondolkozik azon, hogy mit lehet tenni velük. Természetesen többféle érv keveredik mindenkinél, de azért mégis lehet néhány alap típusra osztani őket (mármint az érveket). Van például olyan aki egyszerűen azért dolgozik külföldön, mert anyagilag lényegesen jobban boldogul. Aki őket akarja meggyőzni, annak olyan dolgokon kell elgondolkodnia, hogy az adott szakterületeken mivel lehet növelni például a munkaadók versenyképességét, hogy meg tudják fizetni ezeket az embereket. Természetesen az is lehet, hogy egyes területeken esélytelen a verseny...

Találkoztam olyannal is, akit nem annyira a külföldi munkavállalás vonzott, hanem otthonról taszított valami. Magyarul ők inkább menekültek otthonról, mert valami miatt tele lett a hócipőjük. Az ő esetükben nem olyan egyszerű a helyzet, hiszen mindenkinek másból lesz elege - viszont általában erős érzelmi motiváltságuk van, és őket sokkal nehezebb hazacsábítani. Az biztos, hogy egy honlap nem fogja visszavezetni őket - ha valami, akkor az idő tudja gyógyítani az ő sebeiket, és talán maguktól fognak hazamenni, akkor, ha már nem éreznek olyan erős taszítást. Az ő problémájukat nem lehet megoldani - viszont lehet az országot úgy általában élhetőbbé tenni, hogy minél kevesebb embernek legyn oka menekülni - vagy ha menekülni akar valahonnan (személyes okokból), akkor azt inkább országon belül tegye.  Mindenesetre az ő esetükben semmi másra nem kell figyelnie a t. kormányzatnak, mint arra, ami egyébként is a dolga: az ország belső dolgaira.

Én személy szerint abba a kategóriába tartozom, aki, nagyrészt kimerítve szakmájában az otthoni lehetőségeket, eleve azzal az elképzeléssel ment ki külföldre dolgozni, hogy ott magas szintű tudást és tapasztalatot szerezve, majd azt hazaérve felhasználjam, kamatoztassam, és otthon terjesszem. Másképp fogalmazva: ideiglenesen tervezem külföldi munkámat, igaz, ez az időszak években mérhető eddig is, és valószínű a visszaköltözés sem holnap lesz. Szakmámban szerencsésnek voltam mondható már otthon is: nem lehetett panaszom a fizetésemre, nem is anyagi okokból jöttem ki, és bár ezen sok ismerősöm elcsodálkozik (legtöbben azt gondolják, hogy itt egészen biztosan halálra keresem magam), ugyan itt sem keresek rosszul, de a kereseti viszonyaim nagyságrendileg nem mások, mint amit otthon is el tudnék érni (a megélhetési költségekkel kompenzálva). Egy nagyon fontos dolog azonban megvan itt kinnt, ami otthon nem volt: az igény a szakmámban az olyan magas szintű tudásra, amelyet otthon csak elvétve, és leginkább szakmai körökben tapasztaltam. Sajnos a szűkebb szakmámban otthon nem igazán volt lehetőség továbbfejlődni, vagy csak lassan, kínszenvedéssel lehetett volna.

A fentiekből következik, hogy én teljesen tudok azonosulni a Miniszterelnök honlapon idézett kijelentésével. Azt gondolom, nagyon is fontos dolog az, hogy minél több területen szerezzenek tapasztalatot magyar munkavállalók, és a legjobb, legfrissebb módszereket, tudást otthon terjesszék tovább, az ország épülését erre a világszinvonalú tudásra alapozva.

Mi akkor a probléma?

Természetesen csak az én szempontomból nézve, a legfontosabb kérdés a visszaköltözésem megítéléséhez, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor azt látom, hogy az a tudás, tapasztalat, amit (szerintem) a legmagasabb szinten igyekszem elsajátítani és begyűjteni egy olyan környezetben, amely erre a tudásra támaszkodik, otthon is igény keletkezik.

Mi is a jelenlegi helyzet? (figyelembe véve, hogy a szakterületem informatikai menedzsment):

• Erre a szaktudásra tipikusan közepes vagy annál nagyobb cégekben, szervezetekben van szükség. Kis informatikai szervezetben nagyon egyszerű a recept: vedd fel a legjobb szakmai tudással rendelkező informatikust (üzemeltető, programozó, stb), és kész.
• Magyarországon leginkább kétfajta cég van ezek közül:
    - az egyik az állami, vagy államigazgatásból (közpénzi pályázatok, beszállítók stb) élő szervezetek. Ezeknél a cégeknél jelenleg jellemzően (tisztelet a nagyon kevés kivételnek) nem az alapján vesznek fel / juttatnak előbbre / tartanak meg pozícióban informatikai vezetőket, hogy milyen szakmai tudásuk van, hanem, hogy ki kinek a kicsodája, illetve, hogy tudják-e, hogy melyik szolgáltatást / terméket kitől "kell" megrendelni. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek itt esetleg jó szakemberek, csak azt, hogy a szelekció módszere (sokszor a szakemberektől függetlenül) nem az ő szaktudásuk alapján történik
    - a másik a nagy, többnyire multinacionális cégek, otthoni leányai / kirendeltségei. Ezekben a szervezetekben többnyire az informatika központosított, a komolyabb szervezési / módszertani döntéseket a külföldi központokban hozzák, nem bízzák rá az otthoni szervezetekre.
• Általában véve Magyarországon tapasztalatom szerint sajnos nagyon alacsony szinten jár a menedzsment szinvonala. Ez talán leginkább annak köszönhető, hogy rengeteg viszonylag fiatal cég van, a rendszerváltáskor és utána alakult cégek sokszor teljesen új körülmények között működtek. A régi rendszerben tapasztalt vezetők vagy nem tudtak alkalmazkodni az "új világhoz" (és itt most a piacgazdasági körülményekhez, a technika és a vállalkozói környezet változására gondolok, nem a politikára), vagy ugyan tudtak volna, de különböző érdekekből erre hivatkozva lettek félreállítva. Magyarországon elképesztően sok nagyon fiatal (akár top-)menedzser van különböző szinteken a vállalatokban, akiknek a legjobb jóindulatuk mellett sem lehetett lehetőségük annyi tapasztalatot összeszedni, mint egy nyugati demokráciában és piacgazdaságban régóta működő környezetben ez természetes. Nagyon sok fiatal persze érzi is, hogy nem igazán való abba a pozícióba, ahova tették, és így inkább a kontraszelekció alapján próbálja a pozícióját megerősíteni.

A helyzet az, hogy a fenti helyzet nagyon kevés motivációt tartalmaz arra nézve, hogy egy nyugaton tapasztalt szakember azt remélje, hazatérve valóban hasznosítani tudja a tudását. Amíg az üzenet arról szól, hogy a szakemberek jobb, ha kussolnak, hiszen majd "fenntről megmondják" mi a tuti, addig aztán teljesen mindegy, hogy a túró rudiért ki tudok ugrani a sarki boltba, és nem kell mondjuk kocsiba ülnöm és elmenni a legközelebbi magyar bolthoz érte.

Ugyanezt extrapolálni lehet konkrét munkahelyi szituációkra is: amíg a Magyarországon (is) tapasztalt szakember azt hallja, hogy a munkahelyi kultúra és HR politika része tipikusan az, hogy

• az a jó főnök, aki minél intenzívebben rugdossa a beosztottjait
• a főnöknek mindig igaza van, akkor is ha hülyeséget beszél
• egy adott pozícióra azt kell felvenni, aki a legolcsóbban vállalja, nem azt, aki szakmailag a legalkalmasabb rá (kivéve, ha ismerős)
• 45-50 év felett már ne is próbálkozzon az ember munkát keresni, hiszen a munkaadók szerint túl öreg (ergo: a tapasztalat nem számít, csak az, hogy minél rövidebb idő alatt minél többet szipolyozhasson ki a munkavállalóból)

szóval mindaddig aligha elvárható, hogy amikor az ember hazaköltözésen gondolkodik, ne kezdje el az összes jóbarátja erősen kétségbe vonni az elmeállapotát, és határozottan állíthassa, hogy de, jobb lesz az otthon és nem fogja megbánni hamarosan a dolgot.

Mit lehet tenni?

A fennt leírtak sajnos nem két hónap alatt megoldható dolgok. Sok minden amit írtam, cégkultúra és közösségi, társadalmi hozzáállás kérdése, az pedig nem változik rövid idő alatt. Viszont lehet rajta gondolkodni, és lehet az érdekében tenni, például akár azzal is (mondjuk a politika oldaláról, ha már politikai kezdeményezés körül zajlik a vita), hogy példamutatóan tiszteletben tartjuk a különböző szakmai grénumok döntéseit és javaslatait, meghallgatjuk a véleményüket, még akkor is, ha az esetleg nem az éppen nyeregben ülők kedvenc mondanivalóját szajkózza vissza. Lehet, hogy így bizonyos dolgok lassabban haladnának előre, viszont talán az egész társadalom lassan elfogadná azt, hogy a szaktudásnak értéke és értelme is van, ami talán hosszú távon sokkal fontosabb érték, mint az, hogy mondjuk a repterünk nevében pontosan olyan sorrendben legyenek a szavak, mint ahogy az valaki fejéből kipattant.

Mindenekelőtt pedig talán el kéne kezdeni komolyan foglalkozni a témával. Ha már mindenáron honlap létrehozásával próbálkozunk, akkor például el lehetett volna kezdeni feltérképezni a látogatók távozásának okait, és megpróbálni arra megoldásokat, ötleteket keresni, hogy kinek mi járulna hozzá leginkább ahhoz, hogy a (megfelelő időpontban) a hazatérést válassza. Vannak is már különböző ötletek a témában, kár, hogy nem az adott honlapon. Sőt, még hasznos egyéb kezdeményezések (még korábbról) is, amik a témába vágnak, bár tartok tőle, ez nem érint tömegeket - de mégis csak fontos és talán sikeresebb is.

Mert az alapvető probléma az, hogy ez a honlap nem arról szól, amiről állítja. A helyzet az, hogy ez a honlap nem más, mint szemfényvesztés: ami pedig igazán felháborító az az, hogy minket, akiket állítólag megcímez, teljesen, totálisan hülyének néz. Ugyanis azt feltételezi, hogy egy pár nap alatt összedobható bóvli miatt majd azt gondoljuk, hogy valaki otthon komolyan minket szeretne hazacsábítani. És akkor azt hiszem, még én voltam a jóhiszemű, hiszen én legalább azt feltételezem, a honlapot nekünk csinálták, nem pedig csak szimulálnak, mint azt mások mondják. Azért szívesen fogadok bárkivel abban, hogy egy, hat, tizenkét hónap múlva már senki nem fog arról beszélni, hogy haza kéne csábítani a külföldön dolgozó magyarokat. Ne legyen igazam. Ugyanis, bár nem holnap tervezek hazaköltözni, azt az időpontot jelentősen fogja befolyásolni az, hogy várhatóan mi fog majd othon fogadni.

Kedves Murphy!

Remélem nem bánod, hogy ezúton juttatom el Hozzád levelem. Sajnos nem hagytál elérhetőséget, s a központi tudakozók sem igazán tudtak segíteni a levélcímedben. Mi több, még az Interneten sem találtam meg az elérhetőségedet, ami a mai világban felettébb furcsa, fel is hívnám a figyelmedet egyúttal erre a mulasztásra, talán Te is húzhatsz valami hasznot még a végén e levelemből. Manapság már igen olcsón lehet weboldalt csináltatni magadnak, bár ha nagyon sok felesleges pénzed van, akár közbeszerzéssel is próbálkozhatsz.

Na de elkalandozom. Igazából csak azt szeretném ezúton közölni Veled, hogy megértettem. Nem szükséges a továbbiakban egyesével, az összes körülettem előforduló dolgon bizonyítani törvényeid érvényességét.

A helyzet az, hogy azt hittem, a tavalyi autós mizériám után egy darabig nyugtom lesz, de minden kétséget kizáróan be tudtad bizonyítani, hogy még a legegyszerűbb autós szerelési művelet (t.i. kerékcsere) is el***ható, értem én, hogy a kerékanyák túlhúzásával is csak jót akartál, és végül is a kocsi hazaért 3 tartó anyával, és sikerült kifúrni a beletört csavardarabokat is a kerékagyból, mindezt még a nagy út előtt. Azt nem írom a számládra, hogy nem működik a tolatóradar (megtanultam anélkül tolatni), végül is az én döntésem volt, hogy nem adok ki a cseréjére horribilis összeget. A fák tetejét megvilágító ködlámpát is inkább a zöldfülű szervizes számlájára írom, igaz, hogy a szervízvezető szerint minden munkájukat szigorú minőség-ellenőrzés követte, ugyanúgy mint a beszorult kerékanyák esetében - de mint mondom, ezt nem varrom a nyakadba, inkább nem hiszek a szervízvezetőnek. Elvégre a távolsági fénynek is el kellett valahol állítódnia. De azt azért mégis nehezen értem, hogy miért kellett további alkatrészeket bevonnod a vitába, példának okáért a péntek késő esti Londonból hazavezető úton miért volt muszáj (félig) leesnie a motortér alsó borításának. Pozitívan nézve örültünk, hogy nem hóban kellett a kocsi alá feküdni és felkötni a libegő műanyag darabot - az eső végül is nem olyan vészes dolog.

Persze az is lehet, hogy ez az esemény némileg hozzájárult az influenza kialakulásához, na de megértem én, hogy az emberi szervezet is elromolhat, sőt ezt eddig is tudtam. Na de vegyük úgy, hogy az influenza kezd elmúlni, így nincs is miért panaszkodni.

Azt azonban végképp nem értem, hogy a mindenféle informatikai eszköz elromlásával mit akartál demonstrálni. Azt hittem, hogy korábban paktumot kötöttünk: végül is a munkámhoz elengedhetetlenül szükséges, hogy a törvényeid működjenek. Enélkül kétségtelenül munkanélküli lennék, így azt gondoltam, hogy mindketten jól járunk a megállapodással, miszerint Te kizárólag a munkahelyemre alkalmazod a törvényt, s én cserébe nem találok fel egy olyan módszert, amivel minden hiba kiküszöbölhető a vállalati informatikában.

Jó, igaz, hogy az otthoni asztali gépemen is elkezdtem dolgozni. Nyilvánvalóan másképp értelmeztük a megállapodásunkat. Én nem szándékozom a francia bírósághoz fordulni a megállapodásunk értelmezése érdekében, remélem, hogy jelen levél elég lesz a meggyőzésedhez: most már tudom, hogy meddig ér a kezed. Csak mint mondom, nem készültem fel arra, hogy halálra sújtod az otthoni gépemet, annyira, hogy teljes belső cserére szorul, hogy közben rendszeres kék halállal nehezíted a céges laptopom helyzetét, s így nehezíted a munkavégzést, megtámadod a (problémái miatt nemrégiben lecserélt) telefonomat, de csak annyira, hogy úgy TŰNJÖN, mintha működne, csak hívást ne fogadjon és az akkumulátora lemerüljön fél nap alatt. Nyilván tisztában vagy vele, hogy ezeket az utóbbi hétben, nem kis erőfeszítés árán, részben orvosoltam (a céges laptoppal nem tudok sokat kezdeni, de az adatokat 2 helyre lementettem róla, biztos, ami biztos, de kérlek most ne bizonyítsd be, hogy ezek IS elromolhatnak - viszont beszereztem egy tartalék laptopot, szegény bankszámlám nem örül, de hát mit lehet tenni.)

De tegyük fel, hogy a fentiek még mind a megállapodásunk félreértéséből adódtak. Azt azonban végképp nem értem, hogy a lakásfűtés (alacsony víznyomás), a hűtőgép (befagyott fagyasztó), meleg víz (bekapcsolva egyben fűti a radiátort is), sütő (nem csukódik be teljesen) részleges vagy teljes elromlása hogy lenne munkával kapcsolatban értelmezhető. Tudom, ezek egy részét megoldottuk, de ott van még az időnként akadozó Internet, a néhány Sky-csatorna ami nem jön be (ez végül is nem nagy probléma, amúgy is alig néznénk), a magyar TV-adókat Interneten átlövő Slingbox ami időnként nem elérhető (ezt sem nézzük folyamatosan mondjuk).

Szóval azt akarnám mondani, hogy megértettem, a törvényeid működnek és igazak. Jelezném, hogy most már nem szükséges tovább bizonygatnod, mostantól koncentrálhatsz valaki másra. Különösen a jövő héttel, és a fényképezőgéppel és kellékeivel kapcsolatban szeretném emlékezetedbe idézni azt a régi mondást, miszerint "kivétel erősíti a szabályt".

Azt gondolnám, most már itt az ideje, hogy meggondold, esetleg én lehetnék a kivétel, és akkor én megígérem, hogy terjeszteni fogom mindenkinek törvényed igazságtartalmát, határozottan megmutatva magamat, mint kivételt. Ezt azonban tényleg csak akkor tudom megtenni, ha most már békén hagysz körülöttem mindent és mindenkit.

Tisztelettel,
Őszinte híved.

Így a karácsony-újévi szabadságolási időszakban az utóbbi pár évben lassan már megszokott az évente megtett zarándok utam Bournemouth-Budapest viszonylatban, autóval. Ez uszkve 1800 km, megspékelve a Csatornán való valamilyen átkeléssel és hangulattól-elérhetőségtől függően Brüsszeli, vagy Frankfurti éjszakázással.

Idén Budapestre menet bonyolódott a dolog annyiban, hogy Frankfurt hosszabb, pár napos megállásra volt tervezve, és gondoltam így megalszom Brüsszelben, így betervezve egy kellemes vacsorát és beszélgetést ottani barátaimmal, mielőtt Frankfurtba érek a rokonokhoz. Az útvonal tervező szerint ez tökéletesen működőképes, kora délutáni csalagútos utazással kényelmesen terveztünk egy sült csülkös vacsorát. Amíg közbe nem szólt... a Csalagútban rekedt 3 EuroStar vonat. Az eset szombat hajnalban történt, és Franciaországból Nagy-Britanniába tartva akadtak meg. Ráadásul az EuroStar a személyszállító vonatokat jelenti, én meg ugye autóval mentem (volna) az ellenkező irányba. Mi közöm akkor az egészhez?

Némi háttér információ.

1.) A Channel Tunnel (maga az alagút, ami összeköti a két országot a tenger alatt) tulajdonképpen 3 alagútból áll. Az egyik a Franciaországból Nagy Britanniába közlekedő szerelvényeket viszi. A másik az ellenkező irányút. A harmadik a vész esetére készített mentő alagút.

2.) A csalagutat használó vonat társaságok ugyanezeket az alagutakat használják, akár a személyszállító, akár az autókat vagy buszokat szállító szerelvényekről van szó. Viszont mindannyian a vonatokat oda-vissza, ingajáratokban közlekedtetik.

A fentiekből következik, hogy hiába a Franciaország-Nagy-Britannia irányban dugult be a csalagút, az ingajáratban működő autószállító társaságok Nagy-Britanniában nagyon hamar kifogytak a szerelvényekből, és így a közlekedés teljesen leállt.

Amikor ez bekövetkezett, a Nagy-Britanniában levő beszálló állomásnál úgy döntöttek (hajnalban), hogy a már becsekkolt összes autót szépen kiterelik a Dél-Angol utakra, ne várjanak ott feleslegesen. Aztán boldoguljanak, ahogy tudnak.

3.) Nagy-Britanniában több millió olyan munkavállaló dolgozik, aki "külföldi", leginkább Lengyelországból, de szép számmal sok más európai országból. Ezek természetesen valamennyien pont ezen a hétvégén vágtak neki a hazafele útnak karácsonyra - kiegészítve azokkal a Britekkel, akik Franciaországba, Ausztriába indultak ugyanerre az időszakra síelni és úgy általában pihenni. Olyannyira ez a csúcs időszak, hogy akár a repülőjegyeket, akár a csatorna- vagy kompjegyeket fele-harmadennyiért lehet megvenni az ellenkező irányba való, vagy két héttel későbbre időzített utazáskor.

4.) Nagy-Britanniából Európába a nem légi úton történő közlekedés talán 90-95%-át a Channel Tunnel és a Doverből induló kompvonalak bonyolítják. Vannak ugyan más kompvonalak is, de ezek sokkal ritkábban közlekednek, lassabbak, és a szárazföldön is több száz kilométer kerülőt jelentenek a legtöbb célponthoz. Ehhez hozzá kell adni, hogy mind a Doveri kikötőt, mind a Channel Tunnel angol terminálját (Folkstone) ugyanazokon az utakon kell megközelíteni.

A fenti pontokból pedig az következik, hogy ezen a hét végén a délkelet-angliai utakon eleve hihetetlen mennyiségű forgalom volt várható.

5.) Angliában, főleg a déli részén, gyakorlatilag nem ismerik a téli gumit. Bár a "Winter" és a "Tyre" szó közül mindkettőt értik, és így ki tudják következtetni, hogy ez valami, télen használható gumi, de hogy ez mitől más, mint a nyári, arról fogalmik sincsen. Ilyesmit nem is lehet "csak úgy" kapni. Ez alapvetően érthető, hiszen Anglia az óceán által temperált időjárású, sokkal kisebb hőmérséklet kilengésekkel, mint a kontinens nagy része, és bár esni sokat esik, de ez leginkább esőt jelent. Így aztán amikor évente egyszer leesik 1-2 cm hó, az egész ország rendszeresen megbénul, iskolákat zárnak be, és a rádióban emlékeztetik a lakosokat, hogy idősebb rokonukat, szomszédukat látogassák meg, hogy még élnek-e és nem történt valami baj velük (komolyan!).

Akkor most ezt mind keverjük össze: közlekedési csúcsidőszak, Chanel Tunnel lezárása és az eleve zsúfolt utakra ráengedése (sok tanácstalan, sokszor angolul keveset beszélő külföldi aki próbál más útvonalat találni), plusz az éjszaka leesett hó és jegesedés. Az eredmény olyan közlekedési káosz volt a délkelet-angliai utakon, hogy a rádióban elmondottak szerint "erről a napról fogunk mesélni unokáinknak, hogy mi ebben ott voltunk".

Én személy szerint akkor kezdtem gyanakodni, amikor London felé a szinte üres autópályán a "Channel Tunnel closed" sokatmondó üzenet volt kiírva a mátrix tájékoztató táblákon. Így aztán volt kb. 1,5 órám töprengeni vezetés közben az alternatívákon. Érvényes jegy tulajdonában, és egy gyors megállás közbeni Internetes+telefonos tudakozódás után, értelmezhető alternatíva hiányában viszont nemigen látszott más megoldás, mint folytatni az utat, és reménykedni. Ez kétségtelenül járt annyi előnnyel, hogy újabb angol fogalommal ismerkedtem meg, mégpedig az "Operation stack" nevűvel.

Ez egy remek találmány. A lényege az, hogy ha már nagyon nagy a közlekedési káosz, akkor legalább a kamionokat vonjuk ki a forgalomból - mégpedig úgy, hogy az autópálya egyes szakaszait lezárjuk, oda betereljük a zűrös terület felé hajtó kamionokat, és ott leparkoltatjuk őket addig, amíg a káosz el nem múlik. Ez egy csodás ötlet, az egyetlen probléma ezzel az, amikor az ember azon az autópálya szakaszon halad éppen, amit akkor zárnak le...

Egyszóval kb. 7 óra autópálya közepén történő parkolás után sikerült végre bejutni a Channel Tunnel termináljába. Ekkor már lemondtuk az esti közös vacsorát, és barátom azzal bíztatott, hogy ne aggódjak, az autópályákat Európában takarítják, így hajnali négykor majd üres és tiszta autópályán fogok tudni száguldozni. Ez a hajnali négy akkor még nagyon viccesnek hangzott...

Azonban a csalagúti közlekedés szép döcögősen kezdett helyreállni, így a tömegben, étkezési helyek bezárását követően végül további 4 óra várakozás után szólították azt a csoportot a beszállásra, amiben nekem volt helyem. Hajnali 4 órakor aztán a francia autópályán haladva azon gondolkodtam, hogy vajon hogy lehetséges, hogy barátom jóslatából csak az az egy elem teljesült, amit ő nem gondolt komolyan, lásd az alábbi képet:

Így aztán csekély 12 órás késéssel, végül reggel 7-re sikerült leparkolnom barátomék házánál. A további útnál aztán már viszonylag nyugodtan sikerült haladni.

Itt Magyarországon aztán egy csomó új élményt szerzek. Először érzem kényszerét például annak, hogy a visszautat tervezve utánanézzek, vajon hol érdemes tankolnom: Ausztriában, vagy Magyarországon?

A Kecskeméti utca felújításával és sátaúttá alakításával kapcsolatban is érdekes élmények kavalkádja kényszerít arra, hogy feledjem a rutin dolgokat. Az egy dolog, hogy az agyam iGo-t megszégyenítő sebességgel tervezte újra vagy 3-szor az elképzelt útvonalat a belvároson át. Gyalogosként azonban további érdekes tapasztalatokat is szereztem itt.

Az új burkolat tervezését ugyanis (aminek a felrakását sebességben láthatóan úgy igazítanak, hogy véletlenül se lehessen kész a választási kampány közepénél - a szalag átvágás fontosabb dolog ám, mint a közlekedés) láthatóan csak a számítógépes látványtervek tetszésindexe alapján választották ki. Ahol már fel van rakva, ott remekül kipróbálható. Most a havas időben ugyanis úgy csúszik, hogy balesetbiztosítás nélkül nem ajánlatos rámenni. Ugyanez érvényes az esős időre. De ez nem nagy baj, hiszen Magyarországon nem nagyon van havas, vagy esős idő, ugye? Egyébként is, mit panaszkodok, hiszen a nyári tűző napsütésben egyáltalán nem fog majd csúszni. Ha nem lesz poros...

Röviden azért idézzük fel a számunkra fontosabb történéseket, aminek apropóján rászántam magam, hogy még az idén folytassam a blogot.

A mai napon éjjel 2 óra előtt valamivel a T-Mobile szolgáltatásainak egy része gyakorlatilag gajra ment, és a szolgáltató szerint ezt kb. délután 5 óra tájékára sikerült teljesen elhárítani.

Nézzük meg a történteket IT Szolgáltatás menedzsment szemüveggel, amolyan gyors MIR (Major Incident Review = Súlyos Incidens vizsgálat) vagy Post Mortem jelleggel.
Természetesen belső információkhoz nem férünk hozzá, nem helyettesíthetjük a belső vizsgálatot, de azért pár dolog meglehetősen jól látszik, nagy valószínűséggel le fogunk tudni következtetéseket vonni. Az elemzést már csak azért is jogos megtenni, mert ismereteim szerint a T-Mobile-nál állítólag komoly ITIL folyamatrendszer van (ennek a mélységét személyesen nem ismerem, de több velük kapcsolatban álló szakmai társasággal dolgozva úgy informáltak, hogy legalábbis ez az elvárás).

A kiesés (ITIL szakszóval Incidens) okozója minden valószínűség szerint egy változás (ITIL terminológia: Change) - erre több minden utal. A T-Com sajtóközleménye is ezt állítja, és a kiesés kezdetének ideje is ezt erősíti: az éjjel 2 óra előtti időpont beleesik egy tipikus 7/24 üzemmódban működő rendszer preferált javítási ablakába. Sőt az Index cikkének kommentjeiben állítólagos bennfentesek is ezt állítják. Ezt tehát innentől fogadjuk el, és boncolgassunk innen tovább.

Két irányba indulhatunk: elemezhetjük azt, milyen (esetleges) hiányosságokat lehet feltárni a már bekövetkezett hiba kezeléséből, illetve mehetünk visszafelé: elemezhetjük azt, hogy mik vezethettek egyáltalán a hiba bekövetkeztéhez. Emellett megnézhetjük a várható következményeket is.

Induljunk el először előre.

A hiba bekövetkezte után

ITIL alapokon ilyenkor normál esetben beindul az Incidens kezelés folyamata. Itt aztán rögtön elágazások következnek, és több elemzési lehetőségünk van. Amennyiben (és erről nincs adat) külön van Major Incident kezelési folyamat, be kellett (volna) indulnia a megoldással párhuzamosan egy kommunikációt, a nagy mennyiségű hibabejelentést kezelő folyamatnak. Ennek része a nagyközönség tájékoztatása (ezzel kapcsolatban van egy korántsem teljes elemzés itt), valamint a belső tájékoztatás (különféle jelekből ítélve ezzel már voltak problémák). Emellett a Service Desk nyilván a saját automatikus reakcióját elindította: a különféle információkból tudni lehet, hogy egy általános "tudunk a problémáról, folyamatban van a javítás" típusú hangbemondás fogadta az összes betelefonálót. Ez standard módszer, amellyel a betelefonálók többségénél el lehet kerülni, hogy az ügyintézők idejét rabolja (hiszen úgysem tudnának sok mást mondani).

Emellett egy Major Incident esetében elindul egy Probléma Menedzsment folyamat is - tehát miközben az Incidens Menedzsment legfontosabb célja, hogy a hibát elhárítsa, a Probléma Menedzsment a hiba okára fókuszál. Ez láthatóan megtörtént: ebben a pillanatban a PM feladata nem az, hogy a hiba okát elhárítsa, hanem az, hogy azt ismerve kerülő megoldást tudjon szolgáltatni. Ennek megtörténtét onnan lehet tudni, hogy az ügyfélszolgálattól pár próbálkozó egy idő után szert tett egy kódra, amit a mobil telefonba a hívószám elé beütve működött nekik a szolgáltatás. Ez arra utal, hogy a mérnökök azonosították a hiba forrását, ami minden bizonnyal megkerülhető, ha a mobiltelefon kéri a hálózatot egy másfajta működésre. A kód persze nem önmagában utal a Probléma Menedzsment meglétére, hanem a tény, hogy ez a kód eljutott a Service Desk-hez, ahol tudták, hogy a jelenlegi hibánál alkalmazható. Ez pedig mindenképpen piros pont.

Az Incidens Menedzsment vonal azonban még nincs befejezve: a hiba elhárítására (ha a hibát egy változtatás okozta) a leggyorsabb módszer általában az, ha haladéktalanul és gondolkodás nélkül visszaállítják az eredeti állapotot. Erre technikailag sok lehetőség van általában - ha erre előre felkészültek. Vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről a konkrét esetet, hogy kiderüljön, itt ez lehetséges-e.

A hiba leírásából kiderül, hogy a hiba az egész országban jelentkezett. Emellett az is látszik a visszajelzésekből, hogy nem egyszerre állt helyre a szolgáltatás az egyes országrészekben. Ez utóbbiból arra lehet következtetni, hogy a hiba több rendszerelemet érintett - az előbbiből pedig azt, hogy jó eséllyel egy azonos típusú frissítés (vagy beállítás) azonos (vagy nagyon hasonló) központi eszközökre történő automatikus szétterjesztése okozta a hibát. Fogadjuk most el, hogy ez történt (ha nem, akkor lehetnek hibásak az ebből levont következtetéseink). 

Ha a hiba egy valamilyen frissítés terjesztése következtében történt, akkor a leggyorsabb helyreállítás az lenne, ha ebben a pillanatban "rollback"-elni lehetne a frissítést: azaz szétterjeszteni az ezt megelőző szoftvert / beállítást. A helyreállítás menetéből (azaz, hogy nem egyszerre történt az összes központban - tehát jó eséllyel manuálisan, hosszú idő alatt történt ) az következik, hogy nem ez történt. Ennek oka két dolog lehet: 1.) maga a terjesztés nem lehetséges vagy 2.) nincs mit terjeszteni, nincs meg az előző állapot.

Az 1.) okot jó eséllyel kizárhatjuk: hogy a terjesztő rendszer romlott volna el, az kevéssé valószínű (két, többnyire független rendszer egyszeri elromlása kevésbé valószínű, bár nem kizárt, sőt a terjesztő rendszer hibájából történt rossz kód telepítése éppen ilyen következménnyel járna - de azért ez nagyon furcsa eset lenne). Ennek az esetnek a variánsa lenne, ha a hiba következtében a vezérelt rendszerek leestek volna a központról - de ez a történtek hasonlóan furcsa együttállása lenne.

Ha azonban a (valószínűbb) 2.) variáns állt elő, az komolyabb folyamatbeli hiányosságot jelez: az ITIL kiadás kezelési folyamata ugyanis azt javasolja, hogy minden, éles rendszerben üzemelő kiadásról (hardver+szoftver) legyen egy mesterpéldány - egyebek mellett éppen annak érdekébe, hogy az ilyen típusú helyreállítás lehetséges legyen. A mulasztás természetesen sokrétű lehet. Elképzelhető, hogy egyáltalán nincsen kiadás kezelés (nagyon sok, ITIL-t használó vállalat megáll a változáskezelésnél). Az is elképzelhető, hogy a kiadás definíciójakor nem tértek ki azokra a részletekre, amelyek különbsége a mostani leállást okozta - ez (technikai részletről lévén szó) elég gyakran előfordul, ez esetben azonban ez, alapvető rendszerről lévén szó, komoly hiányosság. Az is lehetséges, hogy a kiadás csak részlegesen használható: például költségtakarékossági okokból a kiadás megvan ugyan, de nem terjeszthető szét ugyanazon módszerrel, amivel a frissítés (mondjuk, mert konfigurációs különbségek vannak). 

(Frissítés: a kommentek és ez alapján a cikk alapján valószínűleg egy harmadik eset történt: a hiba következményeképp plusz komplikáció állt elő - az összes mobil készüléknek újra be kellett jelentkeznie a hálózatba, így a hiba kijavítása után túlterhelési problémák jelentkeztek, amin csak fokozatos ráengedéssel lehetett úrrá lenni. Ez viszont a kapacitás menedzsment megfelelő készültségének kérdését veti fel.)

A kiváltó okok

Abból indultunk ki tehát, hogy változás bevezetése következtében keletkezett a hiba. Ebben tulajdonképpen semmi meglepő nincsen, az informatikai rendszerekben bekövetkezett hibák kb. 80%-át valamilyen változás bekövetkezte okozza.

Az azonban nem mindegy, hogy milyen hibákat, s hogyan készülünk fel erre. Mivel az ITIL folyamatokon belül a Változás Menedzsment az elsődleges folyamat, amelynek célja a változások bevezetésével kapcsolatos rizikók kezelése, s amelytől a változások kiesésmentes bevezetését várjuk, ezért az egész esetben a legkeményebben a változáskezelési folyamatot kell felülvizsgálni. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy egy komolyabb cégnél az egyik legfontosabb elvárás a változás menedzsmenttel kapcsolatban az, hogy az ilyen eseményeket megelőzze.

Abba az eset kapcsán nem látunk bele, hogy pontosan mi történt előzményként a T-Mobile-nál a változáskezelés során, az pedig felettébb meglepő lenne, ha éppen egy ilyen fontos rendszer változáskezelése ne lenne szabályozva.

A kiadáskezeléssel kapcsolatos fenti megjegyzéssel összevonva azonban jó esélye van annak, hogy a T-Mobile-nál nem történt meg a szolgáltatás menedzsment egy kevéssé alkalmazott, ám ilyen nagyságrendű szolgáltató esetében rendkívül fontos dolog: az informatikai szolgáltatások megfelelő belső portfóliójának megfelelő szintű feltérképezése, azon belül különösképpen az egyes támogató informatikai szolgáltatások BIA (Business Impact Analysis) alapján történő kategorizálása. Ha ugyanis ez létezne, és a szolgáltatási portfólió alapján lennének a különböző támogatási folyamatok súlyozva, az hozzásegítené a menedzsmentet ahhoz, hogy a rengeteg változás erdejéből kitűnjön ez a különösen veszélyes - így lehetőséget adna az átfogóbb tesztelésre, illetve az egyedi biztonsági intézkedések előkészítése arra az esetre (pl. a legfontosabb támogató rendszereknél központilag indítható visszaállítás (rollback)), ha valami rosszul sülne el. Ezzel tehát vagy már a hibát lehetett volna elkerülni, vagy legalábbis a helyreállítási időt töredékére csökkenteni.

Egy T-Mobile méretű vállalatnál a változáskezelés annyira sok változást fog ledarálni, hogy csak a különböző súlyú változásokra vonatkozó különböző szintű engedélyezési- és követelményrendszerrel lehet kiegyensúlyozni a nagy járulékos költséget (plusz adminisztráció) a megfelelő rizikókezeléssel.

Minden eddig megemlített folyamatbeli hiányosság végső soron vezetői felelősség: hogy pontosan milyen szintű, az természetesen nem tudható - elképzelhető, hogy a megfelelő intézkedések már folyamatban voltak, csak még nem fejlődött a rendszer a kívánt szintre. Az is lehetséges, hogy a fenti hiányosságokat (ha vannak) már felfedték, csak valaki valahol nem adott pénzt azok megvalósítására (hiszen - válság van...) - ebben az esetben megkérdezném, hogy vajon a megvalósítás elmulasztásával spórolt-e jobban a cég, vagy azzal spórolt-e volna többet, ha a mostani fiaskót elkerüli... És persze az is elképzelhető, hogy e (megint csak feltételezett) hiányosságokról nem is tudott az IT vezetés - ebben az esetben azonban éppen ez a tudáshiány róható fel nekik.

Meg kell említeni azonban - pusztán személyes tapasztalat okán -, hogy a fenti elemzés szinte kidobható az ablakon, ha azt a bizonyos "emberi tényezőt" nézzük: megfelelő biztonsági rendszerek híján (de még azzal együtt is) elképzelhető, hogy az egész leállás egyetlen, a folyamatokat / rendszereket megkerülő, megfelelő jogosultságokkal rendelkező felelőtlen, vagy képzetlen rendszergazda műve. Közvetve természetesen itt is lehet vezetőséget emlegetni: a megfelelő képzés, motiváció, vállalati kultúra esetén álmában sem jut eszébe egy alkalmazottnak, hogy megkerülje a kötelező folyamatokat, vagy ne tudjon róluk. Ez azért nagyon közvetett felelősség: szerintem ma nincsen Magyarországon olyan nagyvállalat, amelyben ez a szintű kultúra el tudott volna terjedni (ehhez sok idő szükséges még akkor is, ha jó úton jár egy cég).

Következmények

Ha csak szolgáltatás menedzsment szempontok szerint nézzük (és tegyük ezt, már így is hosszú ez az írás), akkor a leállásnak a következő következményei vannak:

1.) A szolgáltatási szerződésben (amihez kimondva-kimondatlanul SLA (Service Level Agreement) tartozik) meghatározottak szerint kártérítés (penalty/bonus/malus) járhat. A különböző cikkekben megjelentek szerint a T-Mobile 4 óránál nagyobb szolgáltatáskiesés esetén köteles kötbért fizetni. A szolgáltató saját közleményében már közölte, hogy erre az esetre szerinte ez nem vonatkozik - a probléma itt az, hogy nem biztos, az ügyfelek igazságérzetével megegyezően van definiálva maga a szolgáltatás. Ugyanis a 3G hálózat működött, Internetezni is lehetett, "csak" a 2G telefonok nem működtek (többnyire) és SMS-t nem lehetett (többnyire) küldeni. Nem tiszta tehát, hogy milyen mértékben működött végül is a "szolgáltatás" - azaz első körben az sem tiszta, hogy egyáltalán (jogilag) kiesett-e a szolgáltatás.

Belső szabályozás szempontjából kérdés az is, hogy létezik-e olyan belső szolgáltatásdefiníció a portfólióban (lásd valamivel feljebb), amivel az azért felelős belső részlegeket motiválni lehet - például OLA teljesítéshez kötött bónuszrendszer formájában. Ha nincs, akkor itt az idő elgondolkodni a megfelelő struktúra kialakításán.

2.) Szintén a szolgáltatási portfólióval kapcsolatos összefüggések kezelésének kérdése, hogy számolt-e valaki azzal, hányfajta kapcsolódó (azaz nem mobiltelefon) eladott szolgáltatással rendelkezik a T-Mobile. A banki terminálok és más hasonló jellegű szolgáltatások nagy valószínűséggel járulékos kötbérrel fogják terhelni majd a T-Mobile idei eredményét. A belső függőségek beépítésén (és itt természetesen nem csak a botütések kiosztása értelmében, hanem a nyújtott IT szolgáltatások üzleti értékének felbecsülése szempontjából is fontos dologról beszélünk) túl az azokat igénybe vevők is minden bizonnyal el fognak gondolkodni azon, hogy vajon nem érdemes-e alternatív szolgáltatót is beépíteni, amely kiesés esetén igénybe vehető. Másképpen nézve: mekkora az a függőség, amely még elnézhető a redundáns kapcsolattal járó költségekkel szemben.

3.) Egy valóban IT Szolgáltatás Menedzsment alapján működő informatikánál mindenképpen vizsgálat kell induljon. Az általános hiedelemmel ellentétben egy ilyen vizsgálatnak nem az a célja, hogy "felelősöket keressen", hanem az, hogy megelőzze az ismétlődést, illetve ahol lehet, tanuljon az esetből (itt utalnék az előző blogbejegyzésre, ahol erről már volt szó). A legkevesebb egy tisztességes Post-Mortem Review, de a valószínűsíthető hiányosságok alapján szerintem a egy teljes körű Maturity Assessment,  minimum egy Változás, Konfiguráció, Kiadáskezelési, és Incidens Menedzsmentre kiterjedő átvilágítás lenne.

Ha így is lesz, azt természetesen nem kell feltétlenül nyilvánosságra hozni, hiszen a célja nem a "tömegek", hanem a vezetőség megnyugtatása, és segítség ahhoz, hogy meg tudják hozni a megfelelő intézkedéseket, s így elkerüljék az eset megismétlődését.

u.i.: Valaki az egyik kommentben megemlítette, hogy ez nem fordulhatott volna elő, ha lenne tisztességes DRP-je illetve BCP-je a T-Mobile-nak. Azt írtam erre, hogy nem értek egyet - lássuk miért:

DRP (Disaster Recovery Plan) - kifejezetten katasztrófa helyzet esetére előkészített reakcióterv. Többnyire arra van kihegyezve, hogy hogyan lehetséges alternatív helyen, esetlegesen alternatív eszközökkel újraindítani a szolgáltatást. Ez a terv jelen helyzetben semmiképpen sem alkalmazható, mivel láthatóan nem történt katasztrófa. Semmilyen olyan esemény nem volt, amely a szolgáltatást az adott helyen, adott eszközökkel akadályozta volna - egy ilyen terv végrehajtása nem segített volna a hiba elhárításában. Maximum egy alternatív eszköz, másik toronyban reprodukálta volna ugyanezt a hibát.

BCP (Business Continuity Plan) - Üzletmenet folytonossági terv, többnyire olyan esetekre készül fel és ad alternatív üzletmenetre megoldásokat, amikor a normál üzletmenet valamiért nem folytatható. Bár a jelen helyzetben vitatható, hogy egyáltalán volt-e normál üzletmenet elvesztése (szerintem nem - természetesen komoly hiba az volt, de SZVSZ egy fontos szolgáltatás ideiglenes kiesése, különösen akkor, ha annak javítása folyamatban van - még ha sok időt is vesz igénybe -, nem indokolja egy BCP-ben körvonalazott, többnyire a normál üzletmenet visszaállításakor sokba kerülő, alternatív működés bevezetését). Azt azonban végképp nem látom, hogy egy ilyen technikai hiba esetén milyen alternatív üzleti megoldások jönnének szóba! Alternatív technikai megoldások természetesen szóba jöhetnek, ezeket azonban a hibát elhárítók minden bizonnyal figyelembe is vettek (workaround) - sőt a rendszerek tervezésekor minden bizonnyal eleve redundáns megoldásokat használtak, már amennyire a költséggazdaságosság feltételei engedték. Ezeket az alternatív technikai megoldásokat azonban általában nem a BCP tartalmazza.

A félreértés alighanem onnan fakad, hogy a BCP készítéséhez ugyanazokat az alapvető technikákat alkalmazzák, mint amiket hiányoltam - név szerint pl. a BIA (Business Impact Analysis) vagy a CFIA (Component Failure Impact Analysis), ill. egyéb risk management eszközöket.

Egyik legjobb barátom szerint amivel én foglalkozom arra a legjobb elnevezés a "Management bullshit". Ezzel azt akarja mondani, hogy földi halandó által érthetetlen kifejezéseket használunk és olyan dolgokkal (IT Szolgáltatás Menedzsment) töltünk egy csomó időt, illetve ügyfeleink olyasmiért fizetnek a munkaidőnkért (adott esetben az enyémért) nem csekély összegeket, ami földi halandót valójában soha nem érint. Így aztán azt gondoltam, hogy a magyarorszag.hu körüli utóbbi időben jelentkező hűhóra egy kicsit ránézek szakmai szemmel, hátha valakit érdekel, hogy mégis miért hasznos ez az egész dolog amit csinálunk.

Előre bocsátom, hogy nincs időm részletes és tartalmas elemzést csinálni (akár azt is mondhatnám, hogy mint konzulens cég megkereshetőek vagyunk, de egyszerűen csak arról van szó, hogy a dolog hosszabb elemzést és több információt igényelne). Így aztán inkább csak szemezgetek és felvetek pár dolgot gondolatébresztőként.

A dolog hátteréül, ha valaki nem hallott volna, érdemes elolvasni a kormányzati portál összeomálásról szóló híradásokat. A portál egyébként az utóbbi időben többször is rendetlenkedett, de most csak ezt az egy esetet fogom megnézni. A leállással kapcsolatban több elemzés is napvilágot látott, bár az elemzések és a hozzájuk kapcsolódó megjegyzések nagy része a technológia körül zajlik, ezzel túl sokat nem szeretnék foglalkozni. Bár kétségtelenül az architektúra, technológia fontos (és ez is része a Szolgáltatásmenedzsment körébe tartozó dolgoknak), ezzel nagyon sokan foglalkoznak, nagy mennyiségű szakember (és szakbarbár) is van az országban.

Ezzel szemben az üzemeltetési módszertan jóval kevésbé ismert. Márpedig a leállásról szóló hivatalos jelentés elsősorban üzemeltetési eljárásrendbeli hiányosságokat talált, ezek (pontosabban az eljárásrend be nem tartása) voltak a fő okozói a leállásnak. Akkor innentől következzék pár dolog, ami az eset kapcsán eszembe jutott, és konkrétan a fenti jelentés elemzése, kifejezetten IT Szoláltatás Menedzsment szemüveggel.

Ami a technológia választást illeti, sokan tudjátok, hogy én technológia semleges vagyok. Egyetlen dolgot utálok: amikor valaki logikátlanul védi vagy ellenzi egyik, vagy másik (vagy harmadik) platformot. Így aztán üzemeltetési szempontból édes mindegy, hogy ki milyen platformra fejleszt. Ami viszont üzemeltetési szempontból mérlegelendő, az egy szolgáltatással (jelen esetben a kormányzati ügyfélkapu, már ha ez egyetlen szolgáltatásnak minősül) szemben támasztott teljes követelményrendszer. ITIL v3 terminológia szerint a követelmények egy szolgáltatással szemben két csoportra oszthatóak: a szolgáltatás hasznosság (utility), amely kb. azt takarja, hogy a szolgáltatás mit "csinál", és a szavatosság (warranty) keretébe tartozó követelmények. Az utóbbira, durva megközelítéssel fogalmazva a Szolgáltatásmenedzsment eszköztárában a Szolgáltatási szint menedzsment (Service Level Management) fog megfelelő mérhető vállalásokat tenni, azaz az SLA-ban (Service Level Agreement) lesz dokumentálva az, hogy az informatikai szolgáltató milyen paraméterekkel vállalja a szolgáltatás üzemeltetését. Ez persze nem minden - egy papír önmagában csak a papírt magát éri. Aki tisztességesen végzi a szolgáltatás menedzsmentet, az az SLA egyeztetés és megkötés közben gondoskodik arról, hogy az abban foglalt összes vállalás teljesíthető is legyen. Magyarul minden, a szolgáltatást összetevő komponenset végignézve biztosítja, hogy az összes láncszem együtt működve kiadja a megfelelő működést. Itt jön be a képbe a technológia kiválasztása. Egészen konkrétan a jelentés azon megállapítása, miszerint:

A hasonló hibajelenségek internetes keresése során sikerült olyan leírást találni, amely a bekövetkezett hibára jelentős mértékben hasonlít. Az interneten fellelt információk csak a hiba lehetséges okát nevezik meg, teljes bizonyossággal egyik leírás sem szolgál. A jelenséget egy nyílt forráskódú alkalmazás igen ritka – eddig pontosan nem behatárolt – körülmények között bekövetkező hibája okozta.

A lényeg, szolgáltatás menedzsment szemszögből NEM a szerző által kiemelt, hanem az azt megelőző mondatban keresendő. A nyílt forráskódú, pontosabban a közösségi programok Achilles-ina ugyanis éppen az, hogy nem elérhető hozzájuk meghatározott válaszidőkkel, garanciákkal rendelkező támogatás. Természetesen a nyílt forráskódot végig lehet tanulmányozni, de senki nem fogja tudni garantálni, hogy a hibát a szolgáltatás üzemeltetési paraméterein belül meg is fogjuk találni (ha egyáltalán). Ez a tényező pedig sokkal de sokkal fontosabb érv egy komoly elvárásoknak megfelelni kívánó szolgáltatás esetében a platform és a felépítő komponensek kiválasztásához, mint az, hogy mondjuk szeretjük-e a gyártót. A helyzet az, hogy az SLA-t megfelelően támogató háttérmegállapodások (Operational Level Agreement, Underpinning Contract) csak létező, megfogható szervezetekkel köthetők, ráadásul olyanokkal, amelyek elég stabilak és elég nagy kiépített bázissal rendelkeznek ahhoz, hogy ne jelentsenek önmagukban rizikót. Egy ország eKormányzati portálja mögé teljes joggal szerződik az állam egy akkora céggel, mint a Kopint-Datorg, és nem adja a fejlesztést és üzemeltetést kisvállalatok kezébe, nem azért, mert nem bízna az ottani szakembergárdában, hanem azért, mert egy nagy és megalapozott cég általában véve megbízhatóbb, kiszámíthatóbb, jobban számon lehet kérni, és nagyobb eséllyel fogja tejesíteni a komoly elvárásokat. (Persze mint láthatjuk, ez önmagában nem garantálja a zökkenőmentes működést, de mindenesetre nagyobb rá az esély.)

Beszéljünk egy picit magáról a jelentésről. A jelentés maga eléggé széles körben elemzi a kiesést, annak okait és körülményeit. Informatikai menedzsment szempontból a jelentés közepesen jónak mondható. Az elsődleges problémám vele, hogy nem egyértelmű, a jelentésnek ki a címzettje. Így azután a felépítésével is nehéz vitatkozni, hiszen - és ez alapelv - egy jelentés szükséges tartalmát az határozza meg, hogy kinek szól, vagyis mi a célja. Ezt egy szakszerű jelentés amúgy első bekezdésében szokta tartalmazni. 

Ránézésre egyébként a jelentés (megint csak Informatikai menedzsment szemszögből) leginkább egy Major Incident Report (magyarul Súlyos Incidens Jelentés) és egy Security Incident Report (Biztonsági Incidens Jelentés) keverékének tűnik. Előbbi esetében elvárható az incidens leírása, időpontok megjelölésével (ez megtörténik, bár már itt keveredik az események leírása az elvárt tevékenységek leírásával), az érintettség (impact) részletezésével (ez az "Első megállapítások" címszó alatt szerepel lényegében), a kiváltó ok jelenlegi státusza (ismert-e, vagy nem, ha nem, akkor milyen akciók léptek életbe a feltárás érdekében és mik a következő lépések - ez szintén szerepel a jelentésben). A kiváltó ok részletezése ugyanakkor nem feltétlenül szükséges, hogy részleteiben szerepeljen egy MIR-ben, és itt hoznám fel ismételten azt, hogy kinek szól a jelentés. Egy MIR tipikusan menedzsment, azaz az irányítók számára készül, abból a célból, hogy meggyőzödhessenek róla, az eset kézben van tartva, és az intézkedők megkaphassák a szükséges vezetői támogatást (például pénzt) annak érdekében, hogy az eset újbóli előfordulása meg legyen akadályozva. Mivel a menedzsment jellemzően nem technikusokból áll, ennek a közönségnek teljesen felesleges az adott jelentésben szereplő mélységig elmenni (DoS támadás emlegetése, a gyorsítótárazás működésének elemzése stb). Természetesen ezeket az elemzéseket el kell végezni, azonban ezeket nem itt, egy ilyen jelentésben kell részletezni - az eset dokumentálására szolgáló Probléma jegy adataiban kell ezeket dokumentálni (amely kifejezetten szakmai), illetve a biztonsági incidens adataiban, amennyiben a biztonsági elemzés részleteiről beszélünk. Szakmai szempontból ezen részletek publikálása bár nem hatalmas hiba, de mindenesetre a jelentés így tartalmaz jó néhány technikai részletet, amelyek publikálása akár valamennyire segítheti egy esetleges rosszindulatú betörést tervező hacker dolgát. Túlságosan azért persze nem vészes a publikált infomráció mélysége, de 1-2 plusz kör futását megspórolhatja.

A jelentés ugyancsak tartalmaz egy részt, és ez itt számunkra a leglényegesebb, amely az eljárásrend és jogszabályok esetre értelmezését boncolgatja. Mind egy MIR illetve SIR esetén fontos része a jelentésnek az, amelyben megvizsgáljuk, vajon 1.) Mindenki az érvényes szabályok szerint járt-e el és 2.) Az érvényes szabályok megfelelők-e, vagy azok javítása szükséges.

A jelentés mindkettőt boncolgatja, és ennek keretében elég sok részlet megtudható az üzemeltetési eljárásokról. Az idézett eljárások alapján látszik, hogy az üzemeltetéssel szemben támasztott elvárások (az azok íróinak tudtával vagy azon kívül, de) nagymértékben a szolgáltatásmenedzsment elvek mentén készültek. Ezek nagy része helyesnek tűnik (részletes ismeret és kontextus hiányában biztosat nem lehet mondani se pro, se kontra).

Megemlíteném, hogy jelentés egyben kezeli a felelősség, az eljárásrend betartása/megfelelése és a szolgáltatási szint vállalásokra vonatkozó megállapításokat. Bár látszik, hogy az egyes témakörök nincsenek összekavarodva, azzal, hogy nem választja szét ezeket, megint csak azt mutatja, hogy nem tiszta, mi is a jelentés célja valójában:

1. Az eljárásrend megfelelőségét azért kell megállapítani, hogy ha szükséges, lehessen javítani azokon. Ennek a céltábora tehát az üzemeltetést felügyelő menedzsment/megrendelő. Ilyen jellegű megállapítás, elemzés a jelentésben egyáltalán nem szerepel. A vonatkozó szabályok ugyan szerepelnek, de arra vonatkozó elemzés, hogy a szabályok/eljárások maguk megfelelőek lettek volna (ha betartják őket), vagy sem, nincsen. Ezzel a mulasztással a megrendelő, szabályozó szervezet elmulasztja azt a lehetőséget, hogy egy éles eset kapcsán javítson magán a szabályozáson. (Ismétlem, itt nem felelősségről van szó, hanem annak a Szolgáltatás Menedzsment Folyamatos Szolgáltatás Fejlesztés (Continual Service Improvement, CSI) nem teljes körű figyelembe vételéről).
2. Az eljárásrend betartását azért kell megállapítani, hogy az üzemeltetésért felelős vezetők és beosztottak munkáját meg lehessen ítélni, illetve a szükséges lépéseket meg lehessen tenni annak érdekében, hogy a későbbiekben a folyamatok be legyenek tartva (ha itt nem voltak). Előfordulhat, hogy nem egyszerű trehányságról van szó, hanem pl. megfelelő oktatás hiányáról, információhiányról, az adott folyamattámogató eszközök hiányosságáról. Ez a rész tehát azért fontos, hogy a következő lépéseket meg lehessen tenni, és a megállapítások elsősorban az üzemeltető szervezetre vonatkozó visszajelzés, az ottani vezetőkhöz szól. A jelentés bőségesen tartalmaz ilyen jellegű megállapításokat (pl. "tekintettel arra, hogy a változás a Működtető (kapcsolattartó) által nem lett jóváhagyva, megsértették a Változáskezelési Szabályzat 7.§ (1) pontját", de lehetne még sorolni), sajnos azonban tovább nem megy. Természetesen az elkövetkezendő lépések megtétele az üzemeltető feladata, így nem biztos, hogy ezek felsorolása éppen egy ilyen dokumentumtól (amely ráadásul nyilvánosságra kerül) várható. Bár nem tudhatjuk, hogy az Üzemeltető mi módon tervezi (ha tervezi) az eljárások kijavítását, mindenesetre ebből a jelentésből még nem következik, hogy ez meg fog történni (Esetleg, ha a jelentés célja meg lenne fogalmazva, erről többet lehetne következtetni).
3. A szolgáltatási szintnek való megfelelés ezzel szemben ismét külön témakör kell, hogy legyen. Egy kicsit boncolgassuk, miért is zavar ezzel a jelentéssel kapcsolatban a szolgáltatási szint félreértése. Egy SLA jellemzően mérhető paraméterek vállalását tartalmazza, amelyek egy időszakra vonatkoznak. Ez pl. olyan vállalásokat jelent, mint amilyen a jelentésben is idézett havi rendelkezési állás: "a kormányzati portál üzemeltetője biztosítja az elektronikus szolgáltatás folyamatos, havi szinten legalább 99,5%-os szintű elérhetőségét a kormányzati portálon". Emellett az SLA tartalmazhat (bár ritkán teszi) esetlegesen egyedi esetre vonatkozóan minden esetben teljesítendő vállalásokat (például hogy katasztrofális incidens esetében minden esetben X percen belül helyreállít bizonyos funkciót). A gond ez esetben az, hogy egy MIR vagy SIR szükségképpen egyetlen incidenst vizsgál, míg az SLA-ban szereplő vállalások általában egy időszakra vonatkoznak. A fent idézett havi rendelkezésre állás idézése ebben a jelentésben teljesen felesleges - a havi rendelkezésre állást csak a hónap végén, az összegzett adatok alapján lehet megállapítani. Az utóbbi, azaz minden egyes kiesésre vonatkozó mérőszámot a jelentés nem említ (könnyen elképzelhető, hogy nem is létezik, nagyon ritkán szerepel olyan vállalás egy tisztességesen letárgyalt SLA-ban amely ilyen jellegű, hiszen 100%-os teljesítés nem garantálható, mindig vannak előre nem látható események. Maximum akkor vállal be egy ilyet egy cég, ha bevállalja a szerinte minimális rizikót, hogy bekövetkezik egy ilyen esemény). A jelentés ugyan lebegtet néhány dolgot ezzel kapcsolatban (pl. "Az Üzemeltető nem teljesítette a (...) kötelezettségét, miszerint 20 percen belül mindenkit tájékoztatnia kellett volna a hibáról" ), de nem világos, hogy itt eljárásbeli hibáról van-e szó (lásd előző pont), vagy konkrét szolgáltatási szint sértésről.
   Ez a kérdés megint csak azért fontos, hogy a következő lépéseket ki tudjuk deríteni. SLA nem teljesítés esetén ugyanis a szerződés rendelkezik (normál esetben) arról, hogy mi a teendő - milyen büntetést kell fizetnie a szolgáltatónak, például. SLA keretein BELÜL megtörtént szolgáltatáskiesésért pedig nem érdemes zsörtölődni, hiszen azt a kiesést a megrendelő "bevállalta", azaz nem érte meg neki a plusz rendelkezésre állás költségeit megfizetni. Ez rendben is van, hiszen felesleges arra pénzt költeni, amire nem szükséges, a minőséget és a költségeket egyensúlyozni kell (lásd még a blog címét).
   Summa summarum, a Szolgáltatási szintre ugyan kitér a jelentés, de szerintem rossz helyen, feleslegesen és értelmetlenül kavarja bele a témakört. Ha mindenáron szolgáltatási szint vállalást kér számon, akkor ezt más mérőszám szerint tehette volna meg (ha van ilyen), azt viszont nem teszi.
4. Végezetül nézzük a felelősség kérdését. A jelentésből egyértelműen ez a legjobban kidolgozott rész. Érezhetően a jelentés célja leginkább az (bár ezt nem jelenti ki), hogy a felelőst megtalálja és megnevezze. Ezzel önmagában nem érdemes vitatkozni, csak az a probléma, hogy Szolgáltatás Menedzsment szempontból a felelősség megállapítása a legkevésbé érdekes. A felelős megtalálása ugyanis önmagában nem fogja jobbá tenni a szolgáltatást. Politikai szempontból persze tökéletesen érthető, hogy miért ezen a részen van a hangsúly a jelentésben. Ezt a szempontot a jelentés majdnem tökéletesen ellátja, s politikai kommunikáció szempontjából a jelentésnek az eredménye is meglett, hiszen a fő felelősséget viselő cég üzemeltetési igazgatójának távoznia kellett. Egy ilyen lépés a magyar üzemeltetési gyakorlatban eddig viszonylag ritka, és jelen esetben is valószínűleg elsősorban az ügy politikai vetülete miatt történt meg. Mindenesetre "nyugaton" ez egyáltalán nem ritka következmény, és talán fontos tanulság lehet általában az üzemeltető szervezeteknek azzal kapcsolatban, hogy az üzemeltetési folyamatok betartása (s nem utolsó sorban, betarthatósága) miért kell, hogy a csúcsvezetők számára fontos téma legyen. A személyes érintettség csodákat tud művelni (ezen a felismerésen alapul egyébként a sokak által mélyen utált USA-beli SOX szabályozási rendszer is, ami a pénzügyi átláthatóság érdekében személyesen büntethetővé teszi a vezetőséget, amennyiben a pénzügyi kontroll folyamataik nem felelnek meg a szabályozásoknak).
   A felelősség megállapítása egyébként valóban fontos olyan értelemben, hogy a szolgáltatási szerződésben (amely tartalmilag NEM egyezik meg az annak általában csatolmányaként kezelt SLA-val - az egyik jogi szakszöveg, a másik inkább technikai jellegű) szabályozott lépéseket meg lehessen tenni. Más szóval, egy felelősséget megállapító jelentés (amely viszont tipikusan NEM MIR vagy SIR, hanem annak alapján készülő KÜLÖN anyag, mivel a címzettje is más, ráadásul a MIR/SIR hamarabb kell, hogy elkészüljön, hogy a megfelelő szolgáltatásjavító lépéseket mielőbb meg tudjuk tenni) célja, hogy a szolgáltatási szerződésben remélhetőleg szereplő szankciókat be lehessen azonosítani. Itt számíthat az, hogy pl. milyen eljárásrendi hibák voltak - amennyiben a szerződés rendelkezik ezek szankcionálásáról. (Ha nem, úgy egy ilyen felelősség megállapítás önmagában nem előre mutató lépés).
   A jelentés azonban megáll a felelős megállapításánál, és nem említi, hogy milyen szankciókat lehet ennek következtében kiróni a szerződés alapján. Ez arra utal, hogy ilyen szankció nincsen a szerződésben megállapítva (természetesen ez nem biztos, elképzelhető, hogy politikailag nem akart ebbe belemenni a jelentés készítője)

A fenti 4 cél ill. a köréjük csoportosított megállapítások keveredésének az az eredménye, hogy összességében a jelentés bár korrekt, valószínűleg sokkal kevesebb konkrét szolgáltatás fejlődést fog eredményezni, mint abban az esetben, ha a célok tisztázottak és az adott folyamatokhoz kapcsolódóan külön készültek volna jelentések, jól azonosított célcsoportnak. Ez ráadásul sokkal konstruktívabb is lett volna. (Persze nincs kizárva, hogy ilyenek is készülnek valahol a háttérben).

Már látom, a jelentés kritizálásában elég mélyre mentem, pedig a jelentés által feltárt eljárásbeli hiányosságok nagyságrendekkel (igen... nagyságrendekkel) komolyabbak, mint a jelentés kevésbé tökéletes volta. Ezért elnézést kérek a jelentés készítőitől így ismeretlenül, hiszen láthatóan nem kevés munkájuk fekszik benne, és alapvető probléma nincs is vele - csak ugye, folyamatos szolgáltatásfejlesztés alapelvei mentén, mindent lehet fejleszteni... :)

Azért még lenne 1-2 megjegyzésem konkrétan az üzemeltetési szabályozáshoz, pontosabban ahhoz, ami belőle látszik a jelentés alapján.

- A legfontosabb, hogy rengeteg időt tudott volna spórolni az összes, szabályozást dokumentáló szervezet, ha egyszerűen előírták volna (ahogyan azt pl. az Egyesült Királyságbeli kormányzati üzemeltetési pályázatok egyre nagyobb százaléka teszi) az ISO20000 és ISO 27000 szabványok szerinti minősítését az üzemeltetőnek. (vagy akár lehetett volna annak magyar megfelelőjére is hivatkozni). Ez a szabályzat legtöbb kívánalmát lefedi, igaz, nem az összeset, de nem biztos, hogy az üzemeltetési kritériumrendszert pl. nehezen megváltoztatható kormányrendelet formájában kell rögzíteni, mert ez a javítást célzó változtatásokat is nehezíti.

- A hivatkozott Tesztelési és Változáskezelési szabályzat utal arra, hogy mind Teszt, mint Változáskezelési folyamatok futnak. A hivatkozott struktúra azonban jól mutatja, hogy miért nem alkalmas egy szabályzat helyettesíteni a szolgáltatás menedzsment folyamatok megfelelő dokumentálását. Többek között keverednek a felelősségi körök (Roles and Responsibilities), a tevékenység/munkafolyamat előírások, valamint a kontroll pontok/célok. ("Új szoftver komponens bevezetése esetén az igénybe vett funkcionalitásra, új verzió bevezetése esetén a változó funkcionalitásra tekintettel kell kidolgoznia a tesztelési tervet. E feladat felelőse az IT1 Osztály" - hogy kerül ide az IT1 osztály ami sehol máshol nem volt említve? És mi történik, ha átszervezik az üzemeltetési feladatokat? Meg kell változtatni az egész szabályzatot?)

- Pontatlan definíciók. Például: "Minden jóváhagyott szoftverváltoztatásról – függetlenül a jóváhagyó személyétől – haladéktalanul értesíteni kell a Működtetőt." Mit jelent a "haladéktalanul"? Mi számít értesítésnek? Konkrétan kit a "Működtető"-nél? Azt is megkérdezhetném, hogy a szofterváltoztatásra vonatkozó értesítés miért a Tesztelési Szabályzatban szerepel, miért nem a Változáskezelésre vonatkozóban? Ez nem pusztán zabhegyezés - minél több helyen és bonyolultabban szerepelnek az üzemeltetési elvárások, annál nehezebb azoknak megfelelni, annál könnyebb elsiklani valami felett.
Másik helyen a jelentés arra hivatkozik, hogy "20 percen belül mindenkit tájékoztatnia kellett volna a hibáról" - ki az a mindenki? A Föld összes lakosa?

- Megkérdőjelezhető alapállások. Például: "A teszt tervnek elkülönítetten kell meghatároznia a KR teszt és éles környezetben végrehajtandó tesztelési tevékenységeket. A KR éles környezetben végrehajtandó tesztelésnek tükröznie kell a két környezet különbségeiből adódó eltéréseket." Ez azt feltételezi, hogy az éles és a teszt környezet egymástól különbözik. Bár ez nagyon sokszor előfordul, a kormányzati portálra költött összeg ismeretében legalábbis kérdéses, hogy nem lehetett-e volna egy pontosan azonos felépítésű pre-production környezetet felépíteni (ahogy azt sok nagy cég teszi), kifejezetten az éles tesztelés céljára. (Ne mondjátok, hogy valami különbség mindíg van - persze, például az adattartalom, de az tesztelési szempontból lényegtelen, hiszen megfelelő környezet (environment) menedzsment esetén készíthető az éles környezetből egy attól max. néhány órai eltéréssel különböző tükörkép. Igen, pénzbe kerül.)

- A rendszer üzemeltetési eljárásai minden bizonnyal biztonsági szempontból nem megfelelőek. Erre a következő állítások együtteséből következtetek: "Az érvényes eljárásrend szerint a KÜK abban az esetben értesíti hibabejelentésről a Központi Rendszer Helpdeskjét, ha a bejelentések száma 5 percen belül meghaladja a 10-et",  valamint "A Központi Rendszer Helpdeskjéhez 12:06-kor érkezett bejelentés a Kormányzati Ügyféltájékoztató Központtól (KÜK) (...). A hibáról az első (...) feljegyzés 10:32 (...) kb. ettől az időponttól kezdődtek (...) a bejelentések a hibáról."  és "az ügyeletben levő munkatársak a hibabejelentés fogadásától annak elhárításáig a szakmai tevékenységük során az üzemeltetési szabályzat szerint jártak el". Lefordítom. Ez azt jelenti, hogy a szabályozás szerint egy biztonsági hiányosság esetén simán előfordulhat, hogy szórványos bejelentések vannak "csak", és erről a biztonsági hibáról a Helpdesk nem értesül. Jelen esetben kb. 1,5 órán keresztül olyan ember nem tudott a hibáról, aki tudott volna tenni valamit rendszerszinten. És ez, a jelentés szerint legalábbis, rendben van. Itt jelezném ismét, amit már feljebb egy bekezdésben említettem, hogy a jelentés nem elemzi az eljárások megfelelőségét. Adott esetben valószínűleg az értesítési kritérium kiegészítendő lenne egy biztonsági incidensekre vonatkozó külön eszkalációs úttal (hacsak nem rendelkeznek erről valahol máshol, amit a jelentés azonban nem említ).

Miért érdekes mindez? Nos csak azért, mert kb.a fentihez hasonló elvok, gondolatmenetek alapján állítunk össze vagy javítunk egy-egy szervezet informatikai menedzsmentjén. És egy ilyen gondolatmenet eredménye jó esetben az, hogy a szolgáltatás alanyai, azaz a felhasználók, rövidebb ideig érzékelnek kieséseket (vagy egyáltalán nem), és nem kell aggódni amiatt, hogypéldául betekinthetett-e valamely idegen az adóbevallásunkba.

Ha pedig informatikai vezetők vagyunk, akkor biztosíthatjuk, hogy ne járjunk úgy, ahogy a Kopint-Datorg üzemeltetési vezetője.

Igaz, nem vagyok a legaktuálisabb, de ezt most nézzétek el nekem.

A múlt héten attól volt hangos a brit sajtó, hogy 18 éve a legkeményebb havazás bénította az ország közlekedését.

Ez nagyjából így is volt, konkrétan leállt rendszeresen pár repülőtér - mint az alábbi kép is mutatja, amelyet a Budapestről vissza történő repülőutam alatt, leszállás előtt készítettem, a terep erőteljesen hó alatt volt:

A közlekedési káosz teljes volt, nagy szerencsém volt, hogy a repülő amivel a hét végén hazalátogattam, az esti járat volt, mert így délutánra meg tudták tisztítani a kifutót, és este elindulhattam. A britek sajnos a hóval kapcsolatban az ördögi kör fogságában vergődnek. Nem szokták ugyanis azt meg. Ez azt jelenti, hogy félnek tőle, s mivel a hó a szemükben megegyezik a közlekedési káosszal, ezért aki csak teheti, nem is megy munkába. Többek között azok sem, akiknek a dolguk a közlekedés biztosítása... Így aztán nem csoda, hogy még a hét végén is minden nap újra és újra meglepődtek rajta, hogy "jé, tisztítani kell a leszállópályát..." és "jé, nem jöttek azok akik tisztítani tudnák...". Persze lehet, hogy nem vagyok igazságos, de abból ítélve, hogy még este is a biztonsági kapukból csak 3 működött (és több, mint 1 órát kellett sorban állni az átjutáshoz), mégis csak erre lehet következtetni. Egyszerű rutintalanság. Hogy egy másik példát mondjak, a repülőről való le- és felszálláshoz nem tisztították meg a hótól a reptér betonját. (Lutonban nem busszal visznek a fapados járat lépcsőjéhez, hanem ki kell gyalogolni oda). Persze nem arról van szó, hogy az egész betont le kéne tisztítani, de egy kis ösvényt sem tisztítottak meg, gy az összes utas bokáig érő latyakban szállt le- és fel...

A másik téma természetesen a földi közlekedés - szerencsémre az én autómon még a decemberi magyarországi út miatt fenn vannak a téli gumik - ezzel azonban jó eséllyel Angliában a maroknyi kisebbséghez tartozom - talán így most Angliában az én kocsimmal lehetett volna a legjobban közlekedni. A feltételes mód indokolt - ugyanis az autópályák és utak a balesetek és szerencsétlenkedő autósok miatt olyan hamar bedugultak, hogy esélytelen lett volna bárhova is eljutni. Hasonló szerencsétlenkedések voltak a vasúti közlekedésben is. A Southwest Trains (amely társaság vonataival járok Londonba, ha járok) vonatai konkrétan azért nem közlekedtek, mert villanymozdonyaik (amelyeknél az áramszedés nem a magyar módon, felsővezetékről, hanem a metróhoz hasonlóan egy plusz sínen keresztül van megoldva) nem tudtak áramot felvenni - a hó ugyanis magasabbra nőtt, mint a villanyvezető sínek.

Két anekdota még erről a hétről. Egy kórházban állítólag az első napon, amikor havazott, az orvosi gárda mindössze harmada jelent meg. Mindannyian Lengyelek voltak... Ők már megszokták a havat. A rádióban mindenesetre folyamatosan mondták, hogy aki teheti ne induljon útnak, és idősebb rokonait mindenki hívja fel, hogy biztonságban vannak-e... :)

A mellékelt képek egyébként (az egy London feletti kivételével) mint Bournemouthban készültek - a hó mennyisége nekünk magyaroknak nem különleges, de tudni kell, hogy ez az angolok riviérája, tengerparti üdülőváros, amely állandó szókapcsolatként "Sunny Bourneouth"-ként (kb. "Napfényes Bournemouth") él az angolok tudatában. Így aztán az egész város fényképezőgéppel a kezében sétált - ez azonban nem riasztott el néhány vakmerő szörföst, amint ezt a mellékelt ábra mutatja (őrültek mindenütt vannak).

További képek publikálva vannak a flickr galériámban.

Ja, és hogy Budapestről? Maradjunk ennyiben:

Korábban voltam olyan merész és kritizáltam például "A" londoni magyar éttermet azzal, hogy alig van náluk magyar bor, miközben milyen sok jó bor van Magyarországon. Az a helyzet, hogy hippolit (vagy hippodrom? valami ilyesmi...) lennék, ha nem használnám ki magyarországi látogatásaimat arra, hogy utaztassak némi szőlőszármazékot, hogy terjesszem a magyar borkultúrát. Pontosan ideillik tehát Belga száma:

Namost, miközben ezt hallgatod, kedves olvasó, szerencsére a mostani autós útba belefért több palack bor is, így arra gondoltam, hogy megosztom veled, ezek után pillanatnyilag milyen magyar borok várakoznak nálam arra, hogy egyszer gargalizálásra kerüljenek:

 Meglátjuk...

... (ide NAGYON kívánkozik vagy a Future, vagy a USSR, de sem a film, sem a zeneszám nem bír semmilyen relevanciával, úgyhogy...) UK.

3 hét után ismét Angolföldön, és a legfontosabb mondandóm: jó volt Veletek! Mindegyikőtökkel akivel találkoztam, jó volt és többet szerettem volna. Így együtt feltöltöttetek energiával és remélem mindent tudok továbvinni amit ígértem (és azt is amit nem), veletek vagy miattatok. Szerencsére ennyi idő alatt nagyon sokatokkal találkoztam, akivel nem sikerült azt mégis mind bánom.

Hogy felszívjam magam az angol mentalitással ismét, időjárásjelentést adok: itt ugyanannyi fok van, mint Magyarországon, csak itt pluszban. Ez viszont nem vígasztal, ha olyan lakásba érkezek haza ahol 3 hétre ki volt kapcsolva a fűtés...

És most belevetem magam a munkába, de még előtte veny barátom frissen küldött balansz-ba vágó képregényét megosztom veletek - tanulság: a kiegyensúlyozott életmód áldozatokkal jár...

Igen, nem tévedés, hosszas hallgatás után újabb bejegyzés. A szünet okait nem firtatva (mondom NEM firtatva! Na jó, lusta voltam... illetve nem, de a többi az kifogás vagy senkit nem érdekel) maradjunk annyiban, hogy az újévi fogadalmam viszonylag egyszerűen kitalálható.... lenne, ha tennék újévi fogadalmakat. De nem szoktam, úgyhogy legyen elég annyi, hogy van a tarsolyomban jópár téma amiről írhatnékom van, aztán meglátjuk mi lesz belőle.

Kezdjük mindjárt azzal, hogy a karácsonyt hosszas családi egyeztetések után végül itthon Magyarországon töltöm. Innentől a kérdés persze az volt, hogy akkor mégis hogyan jöjjek haza, és a végeredmény az lett, hogy autóval jöttem. Na ennél a pontnál szokott mindenkinek megnyúlni az arca, szóval hagyok 1 percet amíg keresgéled az álladat a padlón kedves olvasó....

...

...

Megvan? Nagyszerű. Na szóval nem repülővel jöttem, hanem szépen a kb. 1800 km-t kocsival. Ezt most lehetne indokolni ha akarnám, hogy miért is lett így (hugica + féjura Frankfurttól csatlakozott, sokba került volna a repülőjegy, így lehet több mindent szállítani, például az évi válogatott magyar borokat és házi kolbászt majd Anglia irányába, nem beszélve a szép nagy vitorlásmodellről amit eddig még nem sikerült kivinni mert ahhoz túl nagy volt), mindenesetre ahogy közeledett az utazás ideje és olvasgattam a mindenféle hírforrásokat, egyre elégedettebben konstatáltam, hogy szerencsés választásomnak köszönhetően azon kevesek közé fogok tartozni megérkeztemkor, aki tud közlekedni.

És itt térnék rá a témafelvetésre.

Reptéri sztrájk - Ennek a lightos verzióját már egyszer megtaláltam, akkor csak kb. fél órát vártunk a terminál előtt, mert a sztrájk miatt nem akarták odahozni a lépcsőt. Pedig mondtam én, hogy leugrom a betonra, de ez nem tetszett a személyzetnek (lásd még: health & safety amiért az angolok odavannak). Na jó nem mondtam semmit, kukán várakoztam a másik 200 utassal amíg megérkezett a lépcső - mindenesetre most örültem, hogy nem kellett azon parázni, vajon elindul-e egyáltalán az a járat amire jegyet foglaltam (volna), és ha igen késik-e (és mennyit). A bőrönd méricskélésről meg most ne is beszéljünk. Azt azért megjegyezném, hogy ez a sztrájk pont olyan sztrájknak tűnik nekem mint amelyik normális (értsd: a munkavállalók mást akarnak, mint a munkaadó és az érdekük érvényesítéséért harcolnak), bár azért külső szemmel kicsit furának tűnik, hogy a Budapest Airport elég magas díjai (amit felteszem a magas költségalap okoz) esetében a dolgozók nem azon gondolkodnak, hogy hogyan ússzák meg inkább a létszámleépítést, merthogy munkaadói szemszögből a reptér versenyképességének ez egy nem elhanyagolható szempontja. Hogy csak egy dolgot mondjak, a legtöbb reptéren (inclusive mondjuk Luton) annyi távolságra simán sétáltatják az utasokat, mint amit a Budapest 1. terminálon buszoztatnak. Ezen az angol utasok jót szórakoznak, de üzemeltetői szemmel legalábbis fel lehetne tenni a kérdést, hogy ugyan miért kell buszvezetőket, buszokat és azok üzemeltetési költségét fizetni, arról nem is beszélve, hogy ez egyébként még időben is tovább tart így. (Igen, tudom, a biztonság fontos azaz ne hagyjuk össze-vissza kószálni a reptér területén az utasokat, de ha Lutonban és sok más reptéren meg tudták oldani akkor nem hiszem el, hogy itthon nem lehetne.)

Nos tehát ha megúsztuk a repülést, akkor még mindíg közlekedni kéne megérkezésünk után Budapesten. Mára már normalizálódott a helyzet, de induláskor még nagyon úgy nézett ki, hogy a BKV-sztrájk a következő próbálkozás arra, hogy itthoni közlekedési lehetőségét ritkítsa azoknak, akik hazarepülnek. Így aztán vígan konstatáltam, hogy nem is volt olyan rossz ötlet arra gondolni, hogy itthon tartózkodásomkor saját erőművel oldjam meg utaztatásomat a városon belül.

Itt pedig egyben válaszolnék mindenkinek a megjósolható (nem vagyok gondolatolvasó, de miután már kb. 5-en megkérdeztétek, felteszem elég általános) kérdésre: Nem, nem fura itthon jobbkormányos autót vezetni. Igazából jót szoktam kuncogni a döbbent tekinteteken, miszerint miért nem ül senki a bal oldalon ebben a Skodában? (Kivéve persze amikor igen). Egyedül a parkolóházakba való be- és kijutás a furcsa, mert olyankor bizt. öv kikapcs, kézifék be, váltón és jobb ülésen átmászik, jegy elvesz, visszamászik, kézifék kienged mozdulatsort kell eljátszani ami annyira nem kényelmes és nem is gyors. Viszont rájöttem, hogy vannak segítőkész parkolóőrök, akik ilyenkor odajönnek (megathanx). Ettől eltekintve pontosan ugyanúgy kell vezetni, mint Angliában. Ja, tudom, az út másik oldala. Az mindegy, csak menni kell a többi autó után és meg van oldva a dolog.

Ami a BKV sztrájkot illeti, igyekeztem utánanézni nem egy helyen a pontos követeléseknek, bár eddig még igazán jó leírást nem találtam, de azt meg kell vallanom, hogy a sok sztrájk közül ez az egyetlen amivel az eddigi ismereteim alapján szimpatizálok. Ugyanis ha jól értem itt nem igazán a fizetésemelés a fő téma, hanem a közlekedő gépjárműpark minősége, egészen pontosan annak katasztrófális és sokszor veszélyes volta. Igaz, azt már kevésbé látom, hogy a sztrájk voltaképpen miképp veheti rá a budapesti önkormányzatot és a BKV-t, hogy értelmesebben rendezze a hosszú távú fejlesztési terveket és a támogatási rendszert elsősorban (azaz, hogy nagyobb részben támogassa a BKV költségvetését az önkormányzat). Akár jogos ez a követelés, akár nem (legalábbis vita tárgya), de azt gondolom ez legalább annyira a BKV vezetésének és Budapest lakosságának a gondja, mint a BKV dolgozóinak, tehát nem igazán érzem azt, hogy pont a munkavállalói érdekvédelem talaján, sztrájkkövetelésként célszerű ilyen követelést megfogalmazni. Nem a munkavállalókkal megegyezve lehet ugyanis erre megoldást találni, és így egy ilyen érv alapján tetszőleges ideig el lehetne húzni egy sztrájkot - mmásik oldalról nézve pedig ha feladják a szrtájkot akkor vajon milyen nyomatékot is adott ez a követelésnek, ha az nem teljesült?

És akkor eljutottunk a harmadik, legfájóbb sztrájkhoz.

Bár sokat nem utazom vonattal (Magyarországon), de például a (még bejegyzésre váró) Preszilvesztrális Fibrinogén Börgöny esetén MÁV utazóvá minősülök át évről-évre. Ez amúgy egy túra amit minden évben barátaimmal teszünk meg immár 14 éve (na jó én nem voltam ennyiszer de a túra az volt), most konkrétan a szervezkedést komolyan befolyásolta, hogy senki nem tudta, lesznek-e vonatok, és ha igen, hol, és mikor... Itt is segített az autó, Hutyi barátom a biztonság kedvéért össze is gyűjtötte, hogy ki kit tud elvinni Királyrétig, ha arra lenne szükség (nem volt, erről majd később).

A VDSZSZ és egyéb vasúti dolgozói szakszervezetek által immár rendszeresen szervezett sztrájk amúgy nem azért fáj leginkább, mert engem személy szerint akadályoz. Ha úgy tetszik alapelv szinten zavar. Alapvetően gondom van azzal, hogy az egész szervezet működése annyira elmaradott, ezer sebből vérző, hogy amikor ennek a tetejébe lehetetlen és szűklátókörű követelésekkel állnak elő a szakszervezetek újra meg újra, akkor vajon miért nem lehet ebben az országban valakinek végre előállni, és értelmesen elmagyarázni, hogy ez így mekkora értelmetlenség, és hogy senkinek de senkinek az érdekét nem szolgálja ez a munkabeszüntetés. Az már "csak" hab a tortán, hogy az újra és újra előálló sztrájkhelyzettel még mindíg nem tud mit kezdeni a MÁV Start, nincsen sem elégséges tájékoztatás (ez főleg Angol összehasonlításban feltűnő), sem megfelelő alternatív vagy csökkentett szolgáltatás tervezés, sem a normális üzem helyreállítása nem történik profi módon. Mondhatjátok, hogy engem ez miért izgat, nos csak azért, mert attól tartok, hogy nagyon jellemző az ország nem kis részére, és jó néhány szereplő tehetetlenségét mutatja, akár iparágtól függetlenül - márpedig én azt szeretném, ha itt egy jól működő ország alakulgatna ki szépen lassan, amibe öröm lesz hazatérni akár ideiglenesen akár véglegesen...

u.i.: a BKV sztrájk képe innen van, a reptéri innen, a MÁVos meg innen. Csináltam volna magam képet, ha nem késem le őket.

Hölgyeim és uraim! Szenzáció! Csak most, csak itt, csak Önöknek! A világhírű, a csodálatos, eddig soha nem látott... most itthon! Igen, London után és Párizs, Peking, New York előtt önöknek is lehetősgük van meghallgatni, hogy hogyan segíthet az IT szolgáltatásmenedzsment a világ (de legalábbis az Ön cége) minden gondján és baján (de legalábbis az informatikai bajokon)!

Látogasson el Ön is az itSMF Magyarország rendezvényére! Az úri közönség jótékonyságból támogatja a közösséget! A csillogó szemű ifjúságnak a belépés ingyenes!

Csak itt, csak most, csak Önöknek! Ne szalasszák el ezt a páratlan lehetőséget!

Apróbetűs utóirat: a turné későbbi világ körüli állomásai (Párizs, Peking, New York) egyenlőre nincsenek tervbe véve, de még lehetnek!

Közkívánatra!

Jön! Jön! Jön!

Itt van!

Elment... 

Vasárnap Imperial Championships, jövő héten kedd-szerda-csütörtökön International Championships. Előbbi inkább bemelegítés (minde nekem, mind a pároknak) az utóbbira, amely (táncvilágban nem járatos ismerőseim kedvéért) a táncos világban olyasmi, mint a teniszben mondjuk a Roland Garros - a 3-4 legnagyobb presztízsű verseny egyike. Így természetesen a következő napokban nálam az erőteljes elhavazás esete fog fennforogni., hamarosan pedig a jobb oldali linken (a dancesportinfo galérián) fog feltűnni az eredmény.

Tehát kedves hallgatóink, ráhangolódásaképpen íme a balansz érdekében a egy-egy latin és standard tánc "leg-leg-leg" listája. Szokás szerint az 5 csillagos minősítésű zenéket sorolom fel az adott stílusból.

Cha-Cha-Cha:

(Cha-Cha-Cha-ból elég sok jó szám van. Talán azért, mert a ritmusa viszonylag egyszerű.)

Bécsi Keringő:

Vigyázat, nehéz olvasmány!

Megjött a proof a jövő héten a BCS 2009 kiadványban megjelenő, IT Service Management-tel, azon belül a szolgáltatásmenedzsment megtérülés számításával foglalkozó cikkemről. Érdeklődők letölthetik és elolvashatják (angolul) itt:

 i-mrc.blog.hu/media/file/BCS2009-article.pdf

A cikk mondanivalója egyébként az, hogy az informatikai menedzsment ugyan pénzt tud megtakarítani, de sikeres bevezetéséhez pénzt kell befektetni. Amíg pedig nincsen eredmény, addig nehéz ehhez pénzt szerezni. Többfajta, több-kevesebb sikerrel alkalmazott módszer van ennek az ördögi körnek a kezelésére, de a cikkben azt állítom, hogy megfelelően alkalmazott megtérülés-számítással nem csak az erre kiadott pénz hasznosságát tudjuk megmutatni, hanem maga a folyamat segít az üzleti vezetők és az IT menedzsment között általában meglevő széles szakadék összébb húzásához, és ezzel önmagában segíti az informatikai részleg munkáját - akár a megtérülés megvalósulásától függetlenül is.

Természetesen a módszer, amelyet a cikk leír, a konzulens cégünkben szolgáltatás menedzsment projekteknél már többször alkalmazott és bevált módszer.

Jó olvasást!

... azok mind Ti vagytok. Illetve legyetek. A Mechanic Turk az Amazon egy szolgáltatása, bővebben ott - de a lényeg mégiscsak az, hogy amit nem tud a gép elvégezni, azt végezzék el emberek az Interneten keresztül. Itt most képzeljetek el körülbelül 2 bekezdésnyi részletes magyarázatot arról, hogy miért pocsék helyesírással írom ezeket a bejegyzéseket. Ebben a két bekezdésben részletesen szerepelne, hogy hány helyről, milyen órákban írok, hogy nincsen helyesírás-ellenőrző a blog.hu-ban, meg ilyesmi. A lényeg mindenképpen az, hogy rendszeresen találtok hibákat. Ilyenkor írjatok ám nekem nyugodtan, én majd kijavítom őket. Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki eddig bizgerálgatott miatta. Így egyrészt tanulok, másrészt nem kell ötször átolvasom amit írok (én amúgy is elsiklom a hibák felett, ez természetes, hiszen magam írtam). Ha az előző okok nem elegek, akkor gondoljatok arra: íme, most az orra alá dörgölhetitek ennek a mindig mindent jobban tudó nagyképűnek, hogy bizony van még mi miatt összehúznia magát...  Egyszóval: Amit a gép nem tud elvégezni, azt Ti megteszitek helyette, és csakúgy mint a Mechanic Turk-ben, én időt takarítok meg Veletek :)

Komolyra fordítva a szót: Szóljatok nyugodtan, megköszönöm.

Őrült maximalizmusom következtében a múlkori szörnytettem (amikor az egyetlen angol magyar étteremnek 5-ből 3 pontot szavaztam meg) után felmerülhet a kérdés, hogy akkor vajon mi az öt pont? Hát nem kellett sokat várni, mert ez az.

Ma az egész világon az angol időjárás felmerülésekor felhangzó gúnyos kacaj ellenére tökéletes vénasszonyok nyara időjárásra ébredtünk. Ez egyszer igazat beszéltek a meteorológusok - így muszáj volt felkelni, és meglátogatni a közeli New Forest-et. Ha már az ember Anglia ezen a vidékén lakik, időnként használjuk ki a környék csodáit, nemde? A New Forest-ről azt kell tudni (annak segítségül, aki nem tud angolul és így a fenti linken levő dolgokkal nem tud mit kezdeni), hogy Dél-Angliában elterülő nemzeti park, amelyben rengeteg állat (pl. vadlovak) mászkál teljesen szabadon, és őőőőő.... nagyon szép :) A Forest (az általános magyar "erdő" fordítással szemben) igazából jelentésileg valahol a "park" "liget" és "erdő" között van, talán a "vadon" illik rá leginkább. (Aki most azt kérdezi, hogy akkor mi a csuda az erdő angolul: woods). Ezt nekem is úgy magyarázták el - mielőtt ideköltöztem, a forest szóra az én fejemben is valami olyasmi kép jelent meg, mint amit az ember pl. a Mátrában lát.

A New Foresten belül sok szép hely van, én pedig kinéztem egy olyat amire már régóta fájt a fogam: a Rhinefield House volt a célpont. Az eredeti elképzelés szerint odamegyünk, körülnézünk, aztán megyünk tovább az erdőbe. Aztán annyira megfogott a hely, hogy szinte nem maradt idő a természetre. Persze én mindig is imádtam a kastélyokat. Talán gyermekkorom nyaralásai miatt, amelyeket a kalimajori Teleki Kastályban (akkoriban üdülő) töltöttem (apropó - gyűlik az anyag arról is egy blogbejegyzésre), mindenesetre egy igazi, vérbeli kastély biztosan magával ragad - márpedig ez egy igazi, vérbeli kastély volt. Ráadásul fantasztikusan felújítva, eredeti értékeit megtartva, kastélyszállóként / vendéglátóhelyként működik. Ezt a vendéglátóhelyi dolgot ki is kellett próbálni - egyszerűen muszáj volt. No azért nem a bal oldali képen látható teremben, de legyünk őszinték, egy ilyen helyen elköltött vacsorától az ember azt gondolná, semmiképp nem lehetne rossz.

Mielőtt az evéssel foglalkoznék, had említsem a fantasztikusan rendbentartott kertet, saját kis bokor-labirintussal, krokett-gyeppel, tavacskával (igazából többel is), szobrokkal... És ez még semmi a belsőhöz képest, többféle stílusú étkező- és rendezvényteremmel (ottlétünkkor éppen esküvő volt), gyönyörű fafaragásokkal, rengeteg kandallóval. Szerelmeim a kandallók - hát most tessék megcsodálni ezt a nappalit itt balra - ha éppen begyújtanak ebbe a hatalmas kandallóba egy este, nem csodálatos ilyen környezetben ücsörögni, relaxálni? 

Mi mindenesetre kint a csobogó szökökút mellett (ahogy az összes többi vendég is) ültünk le. A legtöbben tradicionális afternoon tea-t fogyasztottak: Ez itt nem csak tea, hanem mindenféle kis szendvicsek meg édességek is hozzá tartoznak. Nekünk inkább cappuccino, wild mushroom and parmezan sandwich, és chocolate pudding with vanilla ice volt a választásunk. És itt jönnek az ötösök. A Cappuccino az eddig Angliában fogyasztott legjobb volt - márpedig én sok helyen próbáltam. A szendvics fantasztikus volt - egyszerű, de rendes kenyér volt pirítva, a parmezán éppen ráolvadt a még zamatos de már megfőtt gombára, nem volt megégve, nem volt kiszáradva... mellette zamatos levelek (ha tudnám, hogy mi volt... de nem tudom...). A chocolate pudding meg az eddig általam Angliában evett legjobb desszert volt. (vigyázat! A pudding az nem egyenlő a magyar pudinggal. Puddig = desszert) Frissen sült, sehol nem kemény, nem túl tömény, a vaníliagombóccal (ez nem is jégkrém volt, hanem inkább extra kemény vanilia habgombóc - az angol Clotted Cream-nek hívja) együtt csak úgy szétomlott az ember szájában, nem túlkomplikált, tökéletes... Ráadásul a két cappuccinóért, a szendvicsért, desszertért, ásványvízért összesen 20 fontot fizettünk. És ez ebben a környezetben, ilyen minőségért nem a lehúzás, hanem az ilyen minőség ennyibe kerül esete volt - ez az, amikor az ember reflexből nem azt mondja rá, hogy "atyaúristen", hanem azt, hogy: "csak ennyi?"

Egyszóval: Ez ötből öt pont!

És a környezet? Hát, a vadon kellős közepe... Lásd alább a műholdfelvételt a környékről. További fényképek remélhetőleg jobb oldalon, a flickr galériában.

Európa három sarkában lévén a családdal gondolkodunk rajta, hogy mikor hol töltsük együtt a karácsonyt. Egyik érvem a beszélgetésben az volt, hogy a lehetőségek közül Anglia azért nem annyira nyerő, mert Bournemouth karácsonykor nem annyira izgalmas (mint a másik két lehetőség, t.i. Frankfurt vagy Budapest), ebből a szempontból ha Londonban laknék akkor több értelme lenne ott együtt tölteni a karácsonyt. A mai nap után viszont felülvizsgáltam az álláspontom. Ebben a kastélyban érdemes lenne együtt tölteni a karácsonyt. És lám csak, itt vannak a hely karácsonyi ajánlatai! Például ez:

3 nights Christmas residental package 24-27 December

Ebben többek között a karácsonyi ebéd is benne van, aminek a menüje:

Sweetcorn and Crab Chowder, Lemon Creme Fraiche
or
Marbled Owl Barn Game Pressing, Red Onion Marmelade
or
Confit Leek and sweet Carrot Terrine, Fennel and Walnut Salad
----
Chilled Salmon and Beetroot Boudin, Watercress Cream Sauce
----
Butter basted carved New Forest Free Range Turkey, Romsey Sausage, Crisp Pancetta, Cranberry Compote, Thyme Bread Sauce
or
Rosemary studded Rumb of Lamb, Roasted Fondant, Pea Puree, Parsnip Crisp
or
Roast Fillet of Atlantic Halibut, Dauphinoise Potato, Cereliac Puree, Baby Carrots, Saffron Essence
----
Traditional Christmas Pudding steeped in Spirits, Brandy Anglaise Sauce
or
Milk Chocolate Hazelnut Creme Brulee, Chocolate Biscotti, Hazelnut Parfait
or
Prune and Walnut Frangipane Tart, Tea infused Prunes, Ginger Ice Cream, Almond Milk
----
Coffee and Mince Pies

Ez a 3 napos csomag már személyenként potom 1145 fontért (kb. 340.000 Ft) elérhető. Most már csak a lottón kell elkezdeni sürgősen játszani, és akkor megvan, hová megyünk karácsonykor.

 A helyzet az, hogy tudtam én, hogy mekkor fába vágom a fejszémet. A multkor már emlegettem, hogy a heti két, Londonban töltött éjszaka lehetőséget ad arra, hogy kirpóbáljak minél több éttermet. Már akkor tudtam, hogy előbb-utóbb el kell jönnie a mai estének. A múlt heti tea- és pirítóskúra (megfázás okán) után úgy éreztem, itt az ideje belevágni. Természetesen Anglia egyetlen magyar vendéglőjéről beszélek, amely a ma már nem kicsit pikánsan hangzó "Gay Hussar" nevet viseli. Alapításakor, 50 évvel ezelőtt a "Gay" szó jelentése szinte kizárólag a "vidám" értelmet takarta - arról igazán nem tehet az étteremtulajdonos, hogy időközben szinte divattá, de mindenképpen közbeszéddé vált meleg kapcsolatokra lett használatos ez a szó, és így a vendéglő neve ma már mosolyra készteti bármely angolt aki először hallja.

Tehát a fa és a fejsze. A helyzet az, hogy (aki ismer tudja...) maximalista vagyok. Ráadásul a magyar ételeket nagyon nagy becsben tartom, plusz nagyon szeretném, ha minél több brit elkezdené nem összekeverni Magyarországot Lengyelországgal. Ebben sokat segítenek az egyedi, pozitív élmények amik érik őket - így a magyar vendéglővel kapcsolatos elvárásaim gyakorlatilag az elérhetetlen sztratoszférai magasságban mozogtak. Mivel tudtam, hogy ennek az elvárásnak gyakorlatilag lehetetlen megfelelni, már előre nyugtatgattam magamat, hogy nem kell semmit várnom - és végül belevágtam.

Először a környezetről. Az étterem a SOHO-ban található, tehát nagyon felkapott környék, maga a vendéglő barátságos, mondhatni szűkös kis helyiség (pontosabban szűkös 3 helyiség). Ha 4-nél többen szeretne menni valaki csúcsidőben mindenképp érdemes asztalt foglalni. A személyzet nagyon barátságos és az egész helynek családias hangulata van - még úgy is, hogy ottjártamkor egy bangladesi, egy spanyol és a menedzser (valószínűleg angol) mellett egyetlen magyar volt a felszolgálószemélyzetben. Elmondása szerint a teljes 12 fős személyzet harmada magyar. Az engem ajtóban fogadó menedzser azért egy "Jó estét" és "köszönöm"-öt eleresztett (ezt meglehetős rendszerességgel ismételte a vendégek irányába), de amikor felismerte, hogy valami teljesen fura nyelven hablatyolok vissza, akkor szólt a magyar lánynak, hogy "ez a te vendéged"...  Mindenesetre mint kiderült a családias hangulat nem véletlen: míg az éttermekben Londonban általában nagyon nagy a cserélődés, itt a személyzet tagjai jellemzően 15-20 éve dolgoznak.

Vissza a környezetre - ahol ültem a sarokban ott nagyon halkan hallatszott némi cigányzene - kétlem, hogy a legtöbb látogató észrevenné, hogy egyáltalán szól valami. Kár, mert hangulatos. A falakon körbe grafikák találhatóak, illetve ide látogatott hírességek - az egyik fordulóban éppen Gordon Brown (jelenlegi miniszterelnök) masírozott a képen.

És akkor térjünk a lényegre. Sajnos már rögtön a rendeléskor nagyot csalódtam: az étlepon levő 5-6 magyar vörösbor egyike sem volt kapható - mindössze egy "házi vörös" (valójában valamilyen BalatonBoglári Pinot Noir) volt, amelyet végül a kedves felszolgálólány unszolására megkóstoltam, de inkább lemondtam róla - maradtam a teljesen kommersz coca-colánál. Mivel szerintem nagyon ütős, igazán jó boraink vannak, nagyon nagy bajnak tartom, hogy ezt a borkultúrát nem terjesztjük ezen az úton - a legfeljebb közepes minőségű bor, hiába magyar, nem fogja arra késztetni az angolokat, hogy átgondolják Magyarországról alkotott képüket. Kár. Azért a végén kipróbáltam egy Degenfeld Szamorodnit ami hozta az elvárt minőséget és megfelelő hőmérsékletre is volt hűtve. Ez legalább rendben volt.

Előételnek Hortobágyi palacsintát (lásd a fenti kép, a terítékkel együtt), másodiknak kacsasültet választottam párolt káposztával és tört burgonyával. Mindkét ételt nagyon szeretem és rengeteg különböző helyen (természetesen Magyarországon) fogyasztottam, így eleve tudtam, hogy nagyon magasra helyezett léccel kell megküzdenie a konyhaszemélyzetnek. A lányka is felkészített, hogy pár dolgot másképp készítenek, a receptet "angolosították" - ezért hagytam ki végül a dobostortát, ami itt nem kakaó, hanem kávé töltelékkel készült. Ez annak ellenére is úgy volt, hogy az én választásomról nem állított ilyet. 

A Hortobágyi palacsinta fura módon kaliforniai paprika darabokkal volt díszítve, ami szépen nézett ki, de kicsit szokatlan ízt adott. Ez nem lett volna gond, de a szósz nekem kicsit hígra sikerült, a töltelék pedig nem volt annyira jellegzetes töltelék, sokkal inkább egyben maradt csirkemell darabok voltak benne, és érezhetően nem édesnemes, hanem csípős paprikával készült. Ezzel együtt nem volt rossz, mondjuk 5 pontból 4-et érdemelt.

Sajnos a kacsasülttel nem volt ilyen szerencsém. A tálalás kétségkívül itt is gusztusos volt, de az elfogyasztás már nem volt ilyen kellemes. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy milyen hatást akart elérni a szakács, illetve, hogy szándékosan lett-e ilyen az étel, amilyen. A kacsa comb egyértelműen túlsült - aminek a hatására a bőre egészen jó tepertő hatású volt. Ez önmagában csak szokatlan lett volna, de sajnos a bőr mögötti hús is túlsült, ami kacsánál eléggé rágós, száraz húst eredményez. Gyorsan hozzátesze, hogy nem az egész comb száradt el, egészen nagy mennyiségű hús volt megfelelő állagú - itt viszont nem maradt meg az a jellegzetes íz, amitől igazán finom lehet egy omlós kacsasült. Ez persze egyáltalán nem feltétlenül a szakács hibája, az Angliai átlag szupermarketben annyira sterilizált alapanyagok kaphatóak, hogy szinte semminek nincsen markáns íze. A körettel folytatva a krumpli is fura volt - megfelelően lett megfőzve, se nem túlfőtt, se nem volt nyers - az ízesítése viszont inkább paprikás krumpli benyomását keltette, nem hagymás törtkrumplit, és így bár külön jó íze volt, de nem harmonizált a kacsacombbal és a párolt káposztával. Amely utóbbi egyébként az étel fénypontja volt, szinte tökéletes. Összességében azonban sajnos ez a fogás a kacsacombok között 2 pontot ért nálam.

Mindent összevetve vérző szívvel 3 pontot tudok csak adni erre az estére, ami figyelembe véve az egyáltalán nem olcsó mintegy 33 fontos (kb. 10e Ft) összeget azt jelenti, hogy mint önálló vacsoraélmény sajnos nem tudnám Magyarország zászlóshajójának minősíteni a helyet. Nem feledhető azonban, hogy az ételválaszték még mindig egyedi, az ízek magyarosak és ilyet máshol valóban nem talál a magyar konyhában nem járatos átlag angol - így ha angol barátainknak akarjuk megmutatni, milyen a magyar konyha, és megengedhetjük magunknak, bátran hozhatjuk ide őket. Aki azonban a magyar konyhához szokott, mondjuk Angliában vendégeskedő magyar turista, jobban jár, ha megvárja míg hazaér és beül egy igazi kockás terítős vidéki csárdába. Londonban jobban jár jónéhány más vendéglővel, például azzal a Sadaf nevű perzsa étteremmel, ahol 2 héttel ezelőtt egy összesen 18 fontért vacsoráztam egy fantasztikus Kashke Bademjan-t, friss, azaz a sarokban az orrom előtt tésztából sütött naan bread-el, egy meglepően harmónikus ízű Tachin Barreh-t (a linken a recept csirkét emleget, a tachin barreh viszont bárányhússal készült), amihez még frissen készült mangólevet is ittam. Sajnos ez a helyzet - a londoni széleskörű multikultúra következtében az éttermek között is iszonyú verseny van. Persze amíg a Gay Hussar-t (amint azt megtudtam) például ebédidőben 90%-ban 25 éve oda járó törzsvendégek látogatják, biztosan számíthatunk rá, hogy angol ismerőseinknek még jó darabig be tudjuk mutatni a magyar konyhát még akkor is, ha otthon lusták vagyunk főzni, vagy nincs benne gyakorlatunk.

Valaki előrelátóan gondoskodott róla, hogy szept. 11 előtt egy nappal is legyen valami, aminek az apropóján jókat lehet cikkezni valami nagy katasztrófa bekövetkeztét jósolva. Konkrétan arról van szó, hogy a Large Hadron Collider (LHC) beindulása kapcsán pár kellően lökött vagy szenzációhajhász tudós (és számtalan önjelölt okoskodó) megjósolta, hogy ez az embertelen nagy energiakoncentrációt létrehozó masina ugyebár kis fekete lyuk(ak)at fog létrehozni ami szépen mindannyiunkat beszippant. Ez aztán remek lehetőség volt arra, hogy erről egy csomó cikk legyen, a BBC és ezer más sajtótermék tudósítson a nagy eseméyről, és reménykedjen, hogy valami érdekes történik. És... nem történt semmi.

Pedig még a Google is csinált az eseménynek egy logot. Teszem hozzá, ez a legkevesebb amit megtehetett, végülis ha nincs az a szervezet ami az LHC-t építette, akkor a Google sem lenne: az Internet (pontosabban a World Wide Web) szintén CERN szülemény, és nyilván a WWW nélkül a Google keresőmotorja és szolgáltatásai sem jöhettek volna létre.

Innen aztán sokfelé ágazik a történet. Egyrészt a mai Daily Mail (igen, arra jó a metró, hogy olvasgasson az ember) egy cikke felveti a történet kapcsán, hogy milyen elképesztő szintre süllyedt a média egésze: az csak egy dolog, hogy egy rakás pénzt elköltöttek az egész hype-ra, de még csak annyit sem bírt semelyik újságíró megkérdezni, hogy az az irdatlan összeg amit az LHC-ra költünk, vajon meg fogja-e érni. No nem azt mondja, hogy hiába volt, hanem, hogy egy újságíró sem képviselte az adófizetők - olvasók - nézők érdekeit, mert mindenki fénylő szemekkel üdvözölte a nagy eredményt - pontosabban, éppen hogy az egyenlőre eredmény nélküli avatást. Még annyi sem lett tisztázva, hogy tulajdonképpen mi is lenne az, amit sikernek lehet majd nevezni az LHC elindulása után. És ebben mondjuk van valami...

Az érdekes az újságíró kollegák ostorozása kapcsán, hogy épp ugyanebben a számban van egy alapos oknyomozó riport arról, hogy a jelenlegi (egyik) nagy brit közéleti skandallum, tudniillik hogy egyre több magas rangú, etnikailag "más" brit rendőr pereli be a rendőrséget és ezen belül az azt vezető (és éppen nagy etnikai egyenlőséggel kampányoló) Sir Ian Blair ellen, szóval hogy emögött a kampány mödött valószínűleg egy a helyzetet kihasználó és az érintetteket mind átverő "con-man" áll, az ügyeket képviselő nagy profilú és rengeteget kereső ügyvédnek ugyanis valószínűleg még érvényes jogi diplomája sincs, ezzel szemben van csalással terhelt bűnügyi múltja az USÁ-ban. Szóval van még itt rendes oknyomozó riporterkedés, talán pont azért, mert mindíg van aki kiszúrja, ha elkényelmesedett a rendszer és az hangot is ad neki. Mikor lesz ilyen Magyarországon?

A másik témakör pedig az lenne, miszerint szintén sok cikk jelent meg a dolog apropóján, ahol sok újságíró magyarázza ezt a tudományos izét, aminek a töredékét sem érti saját maga sem. A dolog csúcsa az volt, amikor az átlagember számára totál semmi történéseket Palik Laci módján közvetítették egyes állomások (mondjuk konkrétan állítólag a BBC) - végül is picit komikus, amikor egy óra várakozás után az egyik képernyő közepén megjelenik egy fici fehér pötty, és erre az egész szoba tudós üdvrivalgásban tör ki, a tudósító meg ezt eksztázisban közvetíti. Aha. Hát egy fehér pöttyöt én akármikor 5 perc programozással alkotok, vagy 30 mp MS Paint használattal. (igaz, a programhoz előtte pár órányit kell installálgatni mert olyan rég programoztam, de ez most részletkérdés). Mégsem törne ki üdvrivalgásban nemhogy egy szobányi tudós, de még a legközelebbi barátoktól is maximum egy gúnyos kacaj lenne a legerősebb érzelmi reakció.

Magyarul arról van szó, hogy itten valami nagyon tudományos történik, amihez - valljuk be - a sok cikk ellenére mi hétköznapi emberek mit sem konyítunk, csak megpróbálunk úgy tenni. A fenti cikkben emlegetett részecskékhez például nekem is annyi közöm van, hogy emlékeimben valahol rémlik egy sok-sok évvel ezelőtt még kíváncsiságból vett "Kvarkok" nevű könyv, ami elvileg népszerű módon elmagyarázza a középiskolás fizika feletti szinten, hogy ugye az atomnál kisebb részecskék is vannak, azt hiszem valahol a gluonokig tudtam követni ami benne volt, no meg még az antirészecskék is rémlik, hogy megvoltak (mármint nem sci-fi nevezéktan szinten, hanem tényleg, komolyan értettem), de aztán menhetetlenül elvesztem, pedig igazán igyekeztem. Mára persze már csak a nevezéktan maradt, az összefüggések valahol az idő ködében (vagy a sötét anyagban, hahaha - nem lennék én ha nem tudnék egy katasztrófálisan rossz poént beszúrni valahova) elmerültek. Úgyhogy sajnálattal konstatáltam, hogy bármennyire szeretném is érteni, hogy tulajdonképpen milyen tudományos eredményeket is kutat ez a böszme nagy gépezet, megmaradok azon a szinten, amelyiken a legtöbb ember a Hubble-el kapcsolatban: hogy tudniillik kering a fejünk felett egy nagy távcső ami szép színes képeket csinál. Ez a mostani izé meg egy nagy föld alatti csőrendszer ami Svájc egy szép tava környékén keringet apró izéket és összeütközteti őket. Szóval ami nekem ebből leesik az az irónia, hogy az emberiség már megint olyan módon kutat, ahogyan egész civilizációja során viselkedik: valami baromi nagy katasztrófát idéz elő, aztán szépen elkezdi boncolgatni, hogy most mégis mi történt.

Amúgy Genf gyönyörő szép vidék, egyszer repültem el fölötte. Valamint az a hely jegyzi a kedvenc csokoládém származási helyét. Szüval a helyszín már mindenképp pozitív.

Fotó: NASA, ESA, and the Hubble Heritage Team (STScI/AURA)-ESA/Hubble Collaboration

Van olyan, amikor valaki, aki kedves volt, elmegy. Mit lehet ilyenkor mondani? Semmit. Az a fajta fájdalom, ami csak idővel enyhül. Amikor szeretteinknek fáj, akkor az nekünk is fáj. Elgondolkodunk azon, hogy aki annyira értékes, miért kell elmennie. Nem tudjuk.

Megfogadtam, hogy ebben a blogban nem lesznek nevek, de akinek kell az tudja, kiről, miről van szó most.

Ilyenkor azért óhatatlan, hogy az ember kis önzéssel körülnézzen és belegondoljon abba, amibe normális esetben nem akar belegondolni, és amit nem szeretne elfogadni: hogy előbb-utóbb mindannyian elmegyünk.

Ilyenkor az is eszébe jut, főleg, ha távol van azoktól akik a legfontosabbak a számára, hogy mennyire értékes minden perc amit Velük tölthet, és amit néha nem értékelünk eléggé. Hogy még az a szerencse, hogy ez most nem az a fájdalom amitől csak néma tudna maradni, és hogy bárcsak soha nem kellene, hogy az is eljöjjön.

Azon is elgondolkodik, hogy mégis mi lesz majd ha én (és itt most az "én" a mindenkori olvasóra, az elvont "én"-re értendő) hirtelen nem leszek. Hogy mit hagyok magam után, hogy volt-e értelme az ittlétnek. Hogy amit csinálunk, az, ami sokszor ma rettentő fontosnak tűnik, ugyanilyen fontosnak fog-e majd tűnni, ha itt az idő. Vajon amit csinálunk, az csak az idő mulatása? Magam szórakoztatása? Vagy lesz-e értéke nélkülem is? Mi a balansz, mi az ami egészséges? 

Ha Te, aki ezt olvasod, mondjuk táncolsz (sokan vagytok), vajon miért csinálod? Hogy emlékezzenek rád? Ne legyenek illúzióid. A ma élő magyar táncosok közül (a táncuk okán) egyetlen egyre fognak emlékezni évtizedek múlva is: egy bizonyos Törökgyörgy Melindára. Ha Téged nem így hívnak, akkor csak azokra számíthatsz, akik közelebb vannak hozzád, mint a többi táncos. Lehet, hogy velük többet kéne foglalkozni... De lehet, hogy erre Te is csak utólag jössz rá.

Aki most elment, ő nem volt itt hiába. Bár kevéssé ismertem, látom azokban, akiknek olyan sokat adott, hogy gazdagabb lett általa, miatta ez a világ. S már ezért is nagy ember volt. Nyugodjon békében.

Ti pedig, akik ezt olvassátok, vigyázzatok magatokra. Igérem, legközelebb nem lesz ilyen szomorú a téma.

 Szóval a dologban az a furcsa, hogy Anglia messze nem a konyhájáról híres. Nem is nagyon kell erőlködnie, köszönhetően a sok jó bevándorló által nyitott étteremnek (mellesleg: Zbyszek barátom szerint egyedül a magyaroknak van ilyen agyament nyelvük, hogy az étterem nem a restaurant szó valamelyik formája - vagy 15-ször elmesélt története szerint végigjárták Budapestet ahol egy szem "restaurant"-ot sem találtak, mindenütt csak "eterem, eterem" volt...).

Egyszóval az ételek feltérképezése kezdődütt a hét végi kirakodóvásárnak, ahol köszönhetően az Air Show-nak beszereztünk egy pár jófajta sajtot, valamint többfajta kolbászt (értsd: borsos, kacsa- és mogyorós kolbászt. Igen, azt.) - persze egyik sem Made In Britain. Folytattuk azzal, hogy a vasárnapi vacsoraként egy jobb indiai étteremből hoztunk némi curry válogatást. Venyerin szerint jöhet a csípős, így bevállaltam a nevében a Vindaloo-t amit az indiai konyha ismerőinek nem kell bemutatnom. A lényeg az, hogy a 4 fős társaságunk fele (lányok...) szerint az ehetetlenül csípős volt, Venyerin viszont 3 sör és jópár zsebkendő segítségével végül lenyomta az egész adagot. Na jó nem az egészet, mert kb. 3 falatnyit én is ettem belőle, és megállapítottam, hogy a "szenvedésen túl" ez egy egészen finom fajta, csak sajnos a szenvedés hegye oly magas, hogy azt kevesen bírják megmászni, addig meg csak a szenvedés marad, az élvezet nélkül. Vindaloo ide, Vindaloo oda, összességében sikert aratott az összeállítás, és ezt tényleg szerénytelenség nélkül mondhatom, mert az elkészítéséhez semmi közöm nem volt.

Ma viszont Londonban alvós napom volt, és már előre lefoglaltam egy szállodát a metróhoz közel, hogy reggel könnyen bejussak a munkahelyre. Legnagyobb meglepetésemre azonban megérkezvén az ismertető szerint frissen felújított szállodába, a recepción közölték, hogy mivel a szálloda még nincs teljesen kész, ezért egy testvér szállodában van a szobám. Ennek annyira nem örültem, még úgy sem, hogy ingyen taxival vittek át, mert hát miért választok én egy szállót, ha másikba raknak. Így most messzebb vagyok a cégtől. Szerencsére a szálloda korrekt, tényleg rendesen elintéztek mindent és - minden rosszban van valami jó - a szálloda, mint kiderült, a Notting Hill-i helyi kajálós utca mellett van. Így aztán amikor kisétáltam vacsora ügyi felderítést intézni, hát volt miből válogatni. Az obligát Indiai, Japán, Thai éttermek, és tradicionális brit pubok mellett hirtelenjében találtam kb. 3 perzsa, maláj, görög, marokkói, osztrák, libanoni éttermeket... Bár ebből több is csábító volt, Bournemouth-ban még mindíg a libanoni a kedvencem, így végól egy Brazil étteremben kötöttem ki, ahol nagyjából az itteni képen látható húsfiesta volt, azaz fizet az ember egy (egyébként szemtelenül magas) összeget, ezért cserébe annyit vesz ki magának a tányérra a köretekből, amit nem szégyell. A pincérek meg járkálnak körbe a nyársokkal, ami éppen megsült abból szeletelnek annak a tányérjára aki éppen kér. Ez kicsit emlékeztetett arra a kajálásra amit annó nagybátyámmal Argentínában csináltunk végig, a nevére sajnos nem emlékszem (nem a nagybátyáméra!!!), de talán Anyu majd megírja. Egyszóval annyi húst ettem, hogy ihaj - ráadásul a hozzá választott Chilei Cabarnet Savignon meglepően jófajta volt.

Igen, tudom, hogy balansz, de ez itt most nincs. Húsimádó vagyok, és ez egy brutál húsos vacsi volt, na.

Nos amint azt már korábban beharangoztam, a hét végén Venyerin barátom meglátogatott frissen sült nejével, a Bournemouth Air Show alkalmából. Amint a szöveget körülölelő képek mutatják, ki is használtuk az alkalmat, hogy régi-régi közös szenvedélyünknek hódoljunk, azaz volt mindenféle masináknak kattogtatása veszettül. Ha szabad ennyi személyes megjegyzést tennem, én régen éreztem olyan jól magam, mint ezen a hét végén!

Ami a "frissen sült" kitételt illeti a fenti fejezetben, nos a szombati napnak (ezt most tessék a "nap" szó mindkét értelmében érteni) köszönhetően ez kis társaságunk valamennyi részére érvényes lett. Magyarul jól leégtünk, na. Mert hogy bemutatkozzon a brit időjárás, sikerült egy felhő nélküli, tűző napos szombatot, majd egy esős vasárnapot produkálnia. Ebből az első napon a leégésen túl a többnyire érdektelen háttér és a képek harmada-fele kidobhatósága szembefény okán, a második nap pedig a többnyire (de másképp) érdektelen háttér és a sok lefújt programpont miatt nem sikerült olyan és annyi képet készíteni mint ami jó lett volna akkor, ha nem csak a kép nap átlaga lett volna a jó fényképezőidő... Kicsit olyan volt mint a viccben amikor a statisztikust megfőzik és sarkköri tengerbe dobják, majd közlik vele, hogy neki most remekül kell éreznie magát, hiszen átlagban (hogynemondjam azt: on balansz) ideális hőfokban volt.

No, de ez legyen a legnagyobb gond - a képek még feldolgozás alatt állnak, lesz pár száz a flickr galériában, most még ez csak egy picike kis ízelítő. (a kép alatt folytatom...)

Egyszóval remekül éreztük magunkat (veny majd kommentál és helyesel vagy cáfol kedve szerint), mert az egy dolog, hogy repkedtek a mindenféle madarak, de azért volt egy kis közös felderítés pub ügyben, sörminőség ellenőrzés, és természetesen a légifesztivál körüli banzáj minden szempontból történő kihasználása - egyebek mellett az itt illusztrált tüzijátékot is megtekintettük, amit személyesen Venyerinék tiszteletére rendeltem. (Remélem mindenki támasztja a plafont.)

A félreértés elkerülése végett: a bal oldali kép nem közvetlenül a fenti után készült - a Red Arrows valahogy már megint megúszta, hogy baleset nélül repültek egymástól 5mm távolságra.

A hét végén ezen kívül még Noémi eldöntötte, hogy csatlakozik a Team Guinot-hoz. Már kapott is jelentkezési lapot tőlük. Ők azok akik ilyeneket csinálnak: 

 Merész. Mindenesetre sok sikert hozzá...

És hogy ki az a Charlie? Ő volt az Eurofighter Typhoon pilótája, a hangosbemondós kommentátor emlegette folyton. És bizony hangos volt - ha még nem hallottál ilyet, akkor mondjuk menj ki a Forma 1-re. Na kb. olyan.

Azért hogy ne maradjon le az obligát webkettes tartalom sem, bár ezt nem én csináltam:

Vagy ők is voltak például:

Charlie-ról nem találtam videot, de egy korábbi show felvétele arról, hogy mit tud ez a Typhoon az alább látható - a látványhoz tényleg komoly hang párosul...

A vége bódottá... (© Baloo)

A vizilabda döntő végül feltolta összaranyaink számát a (szerintem) nem szégyenteljes 3-ig, főleg, hogy egy csapat arany amit talán nem is 1 aranynak, hanem mondjuk háromnak kell számolni (ebből a szempontból csapat = 4-nél több ember játszik egyszerre) jutott a végére. Már csak azért is, mert nem elég 1,2 kiemelkedő csodalény az eredmény eléréséhez. Amíg Phelps földönkívüli származása miatt egyedül 3 aranytól tudott "megfosztani" minket, addig egy csapatsportágban talán jobban érvényesül egy országban a szövetség, utánpótlásnevelés, taktika, stb, stb. hatása. (Az illetékesekkel kapcsolatban érzett minden tiszteletem ellenére: ugye senki nem gondolja komolyan, hogy Melinda és Maurizio sikerei és világraszóló eredményei a Magyar Táncsport Szövetségnek, utánpótlásnevelési rendszernek, szóval általában a magyar környezetnek köszönhetőek?)

A döntőt amúgy itt Angliában a BBC közvetítésében sikerült megcsodálnom - hajnalban többször felébredtem, annyire nem akartam lemaradni az elejéről - és elkönyvelhettem, hogy hát a BBC sem áll mindíg a helyzet magaslatán.

Az (egyetlen) döntőt közvetítő úriember láthatóan felkészült a statisztikákból, de ezen túlmenően látszott, hogy az angoloknak nem sok közük van a vizilabdához. Meg is említette, hogy a 2012-es Londoni Olimpián már majd Brit csapat is fog indulni, és hogy biztos érdekli a kedves nézőket, hogy milyen is ez a sportág.... Sajnos nem sokat segített a nézőknek abban, hogy megismerjék. Azon túl, hogy futott a képernyőn kiírt ill. látott dolgok után és elismételte szóban azt, amit látott ("A bíró fújt", "Most a másik csapat támad", "Fantasztikus messziről lőtt gól"), inkább csak összezavarta a nézőket:

• "Büntetőt kapott a magyar csapat" - Nem, csak kiállítást fújtak
• "A fault miatt újraindul a támadóidő" - Ezt vagy 3-szor elmondta, a támadóidő egyszer sem indult újra, de ezt nem vette észre
• "Az amerikai edző időt kér, nem tudom mit tud mondani a játékosainak még ezen a ponton" - Az időt Kemény Dénes kérte ki és a képen mutatták a magyar csapatot amint Kemény Dénes magyaráz nekik
• "Bárcsak érteném, mit mondhat most az edző, de halvány fogalmam sincs" - no comment...
• "Kiállították..." - Kétszer játszotta el, hogy a védekező csapatból kiállítottak 1 embert de valamiért rosszul írták ki először a kiállított csapatát, így volt, hogy fél percig beszélt arról, hogy hátrányban van ez vagy az a csapat, miközben a másik csapatból úszott ki a kiállításhoz elkülönített részhez egy vizilabdázó, de ez nem tünt fel neki
• "Hú de rossz lövés, eddig ennél sokkal fegyelmezetten dobtak" - persze, mert lejárt a támadóidő és muszáj volt rádobni, de ezt nem vette észre
• Egyszer sem (!) vette észre vagy kommentálta, hogy mi miatt fújt a bíró, akkor sem amikor valószínűleg hibás volt amit fújt...

Ezt jobb lett volna magyar kommentátorral látni... Node örüljünk, hogy van amiben mi tudjuk tanítani az angolokat! Csak nehogy túl jól sikerüljön, mert akkor vajon meddig fogunk tudni majd számolni négy év múlva?...

Nagy dilemma. Valaki ad neked egy feladatot, amilyet eddig még nem kaptál az illetőtől. Mihez kezdesz? Megérteted vele, hogy ezt nem szeretnéd csinálni? Megcsinálod, mert muszáj? Vagy őrült maximalista módjára teljes erődből arra koncentrálsz, hogy a lehető legjobb eredményt hozd ki a feladatból?

Vigyázat! Lehet, hogy nem tudsz még róla, de a választásod befolyásolja a jövődet!

Több barátomnak meséltem már az én kis saját tanulságos történetemet a témában, amikor a fenti kérdés felmerült. Még tini koromban anyukám először küldött el a piacra egyedül bevásárolni. Én meg, kihívásként élve meg a dolgot, szépen végigjártam a standokat, és mindenből igyekeztem a legjobb árut a legolcsóbban megvenni. Aztán amikor hazaértem és Anyu meglátta az eredményt, így kiáltott fel: "Nahát, de szépek! Ezután mindíg téged küldelek bevásárolni!" És e pillanatban gondolkodtam el rajta, hogy talán nem volt szerencsés ekkora energiát beleölni abba a vásárlásba. Született maximalistaként természetesen ma is teljes erőbedobással próbálom megoldani az új feladatokat, az új szituációkat... Aminek köszönhetem, hogy az oldalt látható kilátást további 2 hónapig fogom tudni csodálni londoni kliensem irodájából.

Az persze mindíg jóleső és örömteli, ha az ember munkáját értékelik. Másrészt az eredetileg tervezett következő munka egyrészt némiképp érdekesebb lett volna (DR test és bevezetés az operációba egy nagy multinál), másrészt kevesebb utazgatással járt volna. Hát ez van.

De legalább a fenti kép asszociált ezekre:

A bal oldali nyilván a most folyó olimpiai ihletés. A jobb oldalin ma különösen talán Icey fog mosolyogni egyet... Ugye nem csak én látom a hasonlóságot?

... vagy potpourri, vagy csalamádé, kinek-kinek kedve szerint.

Mostanában zajlik mindenféle esemény, járok erre-arra, ami sok élmény és meglepetés. Ezek közül néhány még érik bennem, talán majd születik egyik-másikból iromány. Ami viszont most átszövi a napokat, az a zajló olimpia.

Bár az előző bejegyzéseimből talán hibásan azt a következtetést vonhatná le aki engem nem ismer, hogy én nem szeretem az olimpiát, ha ezt tenné, nagyot hibázna. Sok sportot szeretek, a nagy események pedig mindíg is vonzottak: az olimpia tehát nagyon is fontos nálam. Ha éppen úgy alakulnak a dolgok, hogy 4 év múlva még mindíg Angolföldön dolgozom, jó előre félre kell majd tennem két hétnyi szabadságot és vagy rengeteg pénzt belépőre, vagy felhalmozni az akkreditációkat. Ergo most is intenzíven figyelem, mi is történik 7 időzónával korábban. Például ahogy ezt a bejegyzést írom, a képernyő jobb felső sarkában éppen Nadal végzi ki módszeresen Gonzalezt a férfi tenisz döntőben (majd meglátjuk mi lesz belőle, egyenlőre csak 2-0, de az idei teljesítményt nézve nem hiszem, hogy sokat fizetne a fogadóirodában Nadal győzelme).

Az olimpia biztosan húz magával némi kereskedelmi - technológiai fejlődést: Olvasom, hogy az MTV első HDTV közvetítését éppen az olimpián veti be (erről én lemaradok), az NBC pedig egy többség által dícsért módon a Silverlight technológián alapuló, több helyszínről egy idejű közvetítését Interneten indítja (erről is lemaradok, mivel szerzői jogi okokból csak az USA-ból elérhető, pedig nagyon igyekeztem kerülőutas megoldást találni, hogy megnézhessem, már csak abbéli kíváncsiságomat is kielégítendő, hogy hogyan működik a technológiája). Bizonyára sok műszaki kereskedő futtatott olyan hirdetéseket, hogy "nézze az olimpiát új nagyképetnyűs LCD TV-n"...

Nekem viszont más technikai akadályokat kell leküzdenem. Egyfelől itt van ugye ez a fránya 7 óra időeltolódás, másfelől pedig a pillanatnyi Londoni ügyfél, aki miatt hét közben minden reggel a 6-kor induló vonaton vagyok, és este 8-9 körül érkezem meg. Innentől kezdve elég egyértelmű, hogy az élő közvetítés nézése szinte kizárt (kivéve így hét végén, amikor a jobb felső sarok remek erre a célra, jelzem 4-1). Ráadásul a még otthonról ideszállított remek videomagnóm valamiért elfelejtett programozott módon felvenni. Így aztán végül merényletet kellett elkövetnem a bankszámlám ellen, s így most egy modern kori HDD/DVD felvevő (amivel immár tudok időzítetten felvenni) és egy Slingbox csücsül a TV alatt. Eddig remekül szuperálnak is, bár a Slingboxot majd csak jövő héten fogom tudni igazán használni - ez a kütyü azt csinálja, hogy Interneten keresztül tudja mutatni azt a képet, amit egyébként a szobában néznék, ha éppen ott lennék. Majd ha látom, hogy jól működik Neten keresztül is (helyi hálón tökéletes), akkor lehet, hogy otthonra (mármint Magyarországra) is beruházok egyet, egyszerűbb mint ide műholdvevőt szerelni a magyar adások vételéhez.

Érdekes a britek hozzáállása az olimpiához. Egyfelől brites nemtörődömséggel élik tovább rendes ütemben mindennapjaikat (nem láttam a cégnél, hogy valaki korábban ment / később jött volna az olimpia miatt), viszont beszélgetés szintjén azért felmerül a téma, illetve a tévé nézős szokásaikban kicsit átalakították a célcsatornát: pénteken a mellettem ülő angol közölte, hogy akkor őnek a szombati programja, hogy beül reggel egy sörrel a kezében a TV elé, és nem mozdul, úgyis brit aranyeső várható a kerékpáros programokon. Lehet, hogy csak engem zavar rettenetesen, hogy a Phelps-el kapcsolatos (korábbi) esélylátogatásokon az összes brit TV adó maximum azt tárgyalta, hogy vajon Lochte képes lesz-e esetleg megverni - még azután sem jutott eszükbe Cseh Lacit emlegetni, hogy két verenyszámban is második volt Phelps mögött, mindkétszer Lochte előtt. Hiába, kis nemzet vagyunk, valahogy nem vesznek észre... well...

Azért Móriczkához hasonlóan nekem is mindenről az jut eszembe. Igen, arról van szó. A versenytánc mint olimpiai sportág. (Másra gondoltál???) Mint pontozásos sport, eleve kérdéses lenne, hogy mennyire elfogadhatóak az eredmények - állandó vita tárgya ez. Ezek után nézzük csak meg például, milyen cikkek és nyilatkozatok születnek vívás, cselgáncs, box kapcsán - ezekben a sportágakban, bár tudjuk, hogy van bíró, mégsem gondolnánk elsőre, hogy alapvetően ők döntenék el az eredményt (szemben a tánccal). Különösen érdekes a vívásról szóló cikk (az utolsó pár bekezdésre utalok). A jelenség, amit tárgyal (hogy tudniillik a vívás széles körű elterjedése miatt, és az olimpiai kényszer, ami több, a sportágban akár nem túl jelentős ország bevonását erölteti, több gyenge képességű vagy gyakorlatlan bíró vezeti a magas szintű meccseket), tökéletesen ráilleszthető a táncsportra is. Az egyik következménye pl. az IDSF Open versenyek nagy számának, sokszor egy hétvégén, hogy rengeteg bíróra van szükség - teljesen természetes, hogy nem lehet mindenki a szakma magaslatán közülük. Mivel a "top" viszonylag korlátozott számú bírót takar, teljesen természetes, hogy a bíráskodás átlag szinvonala alacsonyabb lesz, ahogy több verseny van. Ez egyáltalán nem a bírók hibája, nyilván sok bíró igyekszik tanulni, magasabb szintre kerülni, ez azonban időt vesz igénybe.

Na, Nadal nyert 3 szettben.

Holnaptól kb. 1 hónapig előreláthatóan (majdnem) minden nap Londonban dolgozom egy ügyfélnek, ami az utazási idő miatt is azt jelenti, hogy (még) kevesebb időm lesz irogatni. Gondoltam előtte a balansz érdekében a két latin tánc után közreadom most két standard tánc "leg-leg-leg" listáját, azaz ezek a zeneszámok érdemelték ki maximálisan szubjektív válogatásom alapján a nekem meglevő zenékből az 5 csillagos minősítést. (A kütyüre a 4 és 5 csillagosokat másolom, de a 4 csillagosokból túl sok van ahhoz, hogy azt itt mind felsoroljam).

Az "eheti" két standard tánc tehát.

Slow Foxtrot:

(Megjegyzem, hogy a Slow Foxtrot számok, talán a meglehetősen könnyű zenei szerkezet miatt, többnyire átlagosak. A táncok közül ebben találtam a legkevesebb 5 csillagosat, viszont nagyon sok 4 csillagos született. Sok szám csak azért nem kapott 5 csillagot, mert bár nagyon szép zene, de nem inspirál eléggé arra, hogy kezdjek el a szobában körbe-körbe forgolódni... Ha Neked, kedves olvasó, valamelyik a kedvenced és nem látod itt, nagy valószínűséggel az a 4 csillagosok közé szorult. Csinálj Te is egy listát és akkor azon rajta lesz.

A tangókból az átlagnál több a nagyon jó zeneszám.)

Tango:

(Ide is tartozik megjegyzés, mert ezek nem feltétlenül argentin tangó számok. A két stílus között van különbség, mint ahogy a tánc is más. Ezek társastáncos tangók, ami nem azt jelenti, hogy nem lehet rájuk argentín tangót táncolni, csak valószínűleg nem pont ezek a számok kapták volna az öt csillagot, ha argentín tangós füllel hallgatom őket.)

 Vigyázat, ez most okoskodás lesz.

A helyzet az, hogy kapcsolódik a múltkori tánc és olimpia témakörhöz, de igazából a legutóbbi megbízatásom kapcsán vetődött fel bennem a gondolat, hogy érdemes pár szót szólni a teljesítménymérésről.

A történet ott kezdődik, hogy a(z informatikai) szolgáltató éppen egy szolgáltatási szerződést csiszolgatott. Egyéb részleteket most nem tárgyalva, a lényeg az volt, hogy az ügyfél a bónusz - büntetés kapcsán azt kérte, hogy amennyiben egy hónapban másodszor áll le ugyanolyan technikai okból egy szolgáltatás, vagy harmadszorra bármilyen szolgáltatás bármilyen okból, akkor a szolgáltató fizessen büntetést (kicsit egyszerűsítek, de a lényeg ez volt). Miután részletesebben elbeszélgettem a szolgáltató ügyvezetőjével, aki felkért a szerződés és a szolgáltatási modell kidolgozására, kifejtette, hogy az ügyfélnek azért volt ez a kérése, mert őt csak az érdekli, hogy a szolgáltatások ne álljanak le, és kész. Ez persze tökéletesen érthető, csak van vele néhány probléma.

Lényeges probléma az, hogy nincsen feltétlenül a szolgáltató kezében az összes technikai részelem. És bár adott esetben jogos elvárás lehet a vevőtől, hogy a szolgáltató vállaljon felelősséget az alvállalkozókért, az informatikában ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy például az ügyfél hibáiért, az ügyfél által kiválasztott szoftver-és harverelemek gyártóiért is a szolgáltató vállalná a felelősséget.

Emellett azonban van egy alapvetőbb probléma. Ez pedig az emberi természetből adódik. Abban a pillanatban, hogy definiálunk teljesítménymérésre valamilyen mutatókat, a továbbiakban az összes résztvevő ezeket a mutatókat fogja nagyítóval tanulmányozni, és e mutatók irányítják a szereplők lépéseit. Más szóval, már nem az lesz a résztvevők (a napi tevékenységet kontrollálók és azt végzők) fókuszában, hogy a mutatók kiválasztásakor eredetileg fontos célokat elérjék, hanem, hogy bebizonyítsák, hogy azok a fránya számok olyanok legyenek, mint amit mindenki elvár. Tehát: a definiált mutatók immáron a résztvevők szemében átváltoznak az alapvető céllá. Ezért rettentő fontos átgondolni, vajon mire inspiráljuk a definiált mérendőkkel a résztvevőket? 

Nézzük a konkrét esetet. A kért "büntetési feltétel" egyike úgy szólt, hogy hogy két egymást követő, ugyanolyan kiváltó okú incidens esetén jár a büntetés. Mire inspirálja ez a szolgáltatónál dolgozókat? Hát feltétlenül nem arra, hogy gyorsan megelőzzék a második kiesést - ennél sokkal egyszerűbb másféle kiváltó okot diagnosztizálni a második kiesésnél. Vajon ki fogja kétségbe vonni a technikus diagnisztikáját, főleg, ha (mint a legtöbb kiesés esetében) a kiváltó ok nem állapítható meg egyszerűen vagy egyértelműen, hosszadalmas diagnosztika nélkül? Ebben az esetben tehát a mérendő dolog éppen a vevő valós céljaival ellentétes irányba ösztönzi a szolgáltatót: a szolgáltató nem a pontos diagnosztikára és korrekt megelőzésre fog öszpontosítani.

A másik "büntetési feltétel" pedig úgy szólt, hogy egy hónapon belül három un. Severity 1 (kicsit leegyszerűsítve: legmagasabb prioritású) incidens esetén jár a kártérítés. Ebben az esetben azonban a Severity 1 definícióját megvizsgálva láthatjuk, hogy a definíció legalábbis kérdéses: például az üzletmenet jelentős kiesését szabja feltételül. Előre látható, hogy a szolgáltatási megbeszélések innentől kezdve a vevő és a szolgáltató között nem arról fognak szólni, hogy hogyan végezte a dolgát a szolgáltató, hanem arról, hogy az előző hónapban megtörtént kiesések vajon mennyire voltak "jelentősek". Ezen remekül lehet vitatkozni, de az biztos, hogy ez sem szolgálja a végcélt, azaz a minél kevesebb kieséssel járó működést.

A megoldás? A mérési feltételeket úgy kell kiválasztani, hogy jó keresztmetszetét adják a minőségi működés összes feltételének. Az egyszerűsítések, bár fontosak (hiszen nem lehet mindíg mindent mérni!), de vigyázni kell velük. Jelen esetben az történt, hogy a végcél érdekében a szerződésben több szolgáltatási folyamat több paraméterének a mérése - jelen esetben a probléma menedzsment megfelelő működése - lett behelyettesítve feltételnek a kiesésekhez. Másképp fogalmazva, a két, illetve három kiesés akkor járt a szolgáltatási büntetés kiszabásával, ha a szolgáltató nem követte megfelelő módon a probléma menedzsment folyamatot (amelynek célja legfőképpen a kiesések kiváltó okainak megfejtése és azok megszüntetése).

Hogy mennyire nem tudja észrevenni néha az ember a legfontosabb jelzésekről is lemarad, ha túlságosan koncentrál a mérendő dolgokra:

Egész pontosan nem top 10, de az divatosabb.

Szóval ha már itt van nekem ez a kütyü (igen, az iPhone), akkor gondoltam belepakolok nagy mennyiségű hanganyagot, hogy mondjuk ha utazok akkor legyen mit hallgatni. A német nyelvtanfolyam, néhány kedvenc albumom bemásolása után úgy döntöttem, nekiesem a táncos számoknak is, csakhogy itt válogatni kellett. Annyi ugyanis nem fér rá a kütyüre, mint amennyi van. Ergo most a kategóriába sorolt számok rendezgetését csinálom, egészen pontosan, munka közben szépen megy a háttérben a zene és mindegyiket becsillagozok 1-től 5-ig. A rendezőelv egyszerű: A 4 és 5 csillagosak mennek át a kütyüre, a többi nem. 5 csillagot kivételes esetben kap egy szám, ha minden szempontból kivételes, és nehezemre esik nyugton maradni a székemben mert táncra inspirál. Persze ez szigorúan szubjektív besorolás, elvégre az én kütyümre lesznek átpakolva és én fogom hallgatni őket.

Tánconként haladok.

Azt gondoltam, hátha valakit érdekel, melyik zenék kapják az 5 csillagot. Úgyhogy időnként, ahogy haladok, majd közreadom az egyes táncokban az én személyes toplistámat.

Kezdjük 2 latin tánccal.

Rumba:

Samba: