Nem terveztem, hogy ilyen hamar visszatérek a témára, de épp most olvastam az olasz szövetség, egyben az egyik profi világszövetség (már megint a kavarás a sok világszövetséggel... nem tehetek róla, ma ezt nem lehet megkerülni a nemzetközi táncpolitikában) egykori elnöke írását. A cikk remekül példázza mindazt ami miatt komoly gondjaim vannak jellemzően az IDSF és az IPDSC vezető tisztségviselői byilatkozatai nagy részével. Ez pedig az olimpiához való hozzáállást jellemzi. A hivatkozott cikknek például az a címe, hatalmas betűkkel az első oldalon, hogy "A tánc sport, mégpedig olyan, amely az olimpiai programba bekerülhet".
A cikkben pedig ki van fejtve jó néhány jogos és korrekt érv, probléma a táncsport "archaikus" rendszerével kapcsolatban, illetve szó van arról, hogy ezeket meg kell oldani. Ezekkel nagy részben személy szerint egyet is értek. Emellett a cikkíró (nem mellesleg tulajdonképpen a saját teljesítményét méltatva) elmondja, hogy az elmúlt 5 évben az olasz szövetség tagsága 22000-ről 100000-re emelkedett, az éves büdzséje pedig félmillió Euroról 4,5 millióra.
Most nem szedném részletesen ízeire a cikkben rejlő ellentmondásokat (miszerint pl. az elnök úr mély hite szerint nem a táncosoknak kéne finanszíroznuk a sportban való szereplésüket, miközben saját bevallása szerint az említett 4,5 millió euro kevesebb, mint 8 százalékát, 350000 Eurot fizettek ki a táncosok költségeinek fedezésére és pénzdíjakra, illetve feltételezem, hogy a 4.5 millio Euro jelentős része a táncosok tagdíjaiból jött össze, tehát valójában a táncosok saját pénzéből lettek kifizetve ezek az összegek - és még egyéb ellentmondásos kijelentések is vannak a cikkben). Az említett konkrét számok alapvetően szépek, és örvendetes, hogy mérhető értékekről beszélünk, mert ezek a számok, a tagság ill. a gazdálkodásban szereplő számok éppenséggel lehetnének olyan dolgok, amelyeknek az alakulását egy sportág kitűzi maga elé hosszú távon. Az előző írásban említettem, hogy hiányolom az "olimpiai sportágak leszünk" célkitűzés mellé az érvrendszert, hogy ez miért is jó a sportnak - az ilyen számok alakulása lehetne az érvrendszer része.
A fentiek tükrében tehát talán úgy tűnhet, nincs igazam abban, amit a múltkor írtam azzal kapcsolatban, hogy ideje szembenézni a valósággal és félretenni az olimpiai részvétel álmát annak érdekében, hogy más, elérhetőbb célokkal foglalkozzunk, a sportág (fogadjuk el annak) és a táncosok érdekében. S nekem pontosan ez a gondom a nyiltakozattal, nagyon hasonló módon, mint azt már fentebb írtam, sok más sportvezető rendszeres nyilatkozataival. Ugyanis a cikket figyelmesen olvasva semmi, de semmi nem támasztja alá a cikk címének állítását. Semmi az ég világon nem utal arra, hogy közelebb lenne a táncsport az olimpiai programra kerüléshez. Semmi nem foglalkozik a programra kerülés kritériumaival, és azzal, hogy ezt vajon hogyan közelítjük. A cikk címe egy üres PR-fogás tehát, amit a cikkben szereplő impresszív számok és valós problémafelvetések képzelettársítás révén erősíteni látszanak. Azt hiszem, ezt hívják csúsztatásnak.
A másik gondom, amivel kapcsolatosan óvatosabban kell fogalmaznom, a cikk azon sugallmazása, miszerint az olasz táncsport szövetség impresszív növekedése (taglétszámban és büdzsé méretben), a sportszövetségi kereteknek, illetve az olimpiai mozgalomnak köszönhető. Bár ez nincs kizárva, de a cikkben semmilyen kapcsolat nem fedezhető fel a kettő között, az ok-okozati összefüggés csak sugallmazva van, de semmi nem igazolja azt. A növekedés rengeteg más oknak lehet köszönhető, akrá részben, akár egészben: például az Olasz táncsport szövetség égisze alatt rendeznek egy rakás olyan táncstílus versenyét, ami vagy csak itt ismert, vagy legalábbis nem tartozik az IDSF által képviselt, feltehetően az olimpiai programra szánt versenyszámok közé: Karibi táncok, Rueda, Showtánc, Disco, Electric boogie, Break, Hip hop, Utcai tánc, tap dance, flamenco, Jazztánc, Keleti táncok, Salsa, Liscio Unifico, és még pár másik... Az említett taglétszám és büdzsé számok emelkedése rettentő könnyen elérhető az üzleti életben régen ismert megoldással: a szövetségek egymásba olvadásával. Vajon ezekben a táncágakban 5 évvel ezelőtt külön-külön hány résztvevő volt és mekkora volt a büdzsé? Erről nem szól a cikkben a szövetségi elnök. De ha ezt a tényezőt el is felejtjük, rengeteg olyan intézkedést lehet hozni, amivel nőnek a számok, egyszerűen jó menedzsmenttel, vagy az olyan, a szövetségtől független tényezők hatását is figyelembe kell venni, mint az Olaszországban is az utóbbi években népszerű táncos tévé műsorok (ott is volt/van mind a Szombat Esti Láznak, mind a Megatáncnak megfelelő rokon műsor). Ha ezeket a hatásokat is figyelembe vesszük, nos, akkor a sportszerkezetté való átalakulás hatása valószínűleg nem mérhető, túl bizonytalan ilyen időtávlatban, a túl sok változás miatt. Lehetett pozitív, de akár negatív hatású is - a végleges számokban valószínűleg nem számszerűsíthető, de legalábbis nagyon nehéz.
Summa summárum - az idézett cikk címe ellenére is kitartok a véleményem mellett az Olimpia és a versenytánc vonatkozásában. Várom az első cikket, statisztikát, bármit, amely meg tud gyúzni arról, hogy az Olimpiai álom megvalósítható, de legalábbis annak tovább kergetése pozitív hatással van a táncvilágra.
